Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)
pöny eggel ugy bétakaroztam, s ott nyögtem. Feljött egy szuronyos katona, s a szalmát piszkálta, hogy nincs e ott valami. Hát kérdezte, hogy mi vagy te? Mondom, hogy: je bilá pliná balnoj. Mondom, fogoj voltam, beteg vagyok. Amit a mijéjinktől elvettek pokrócot, egy pokrócot felhozott, s vele bétakart. Nó, onan megszabadultunk, s eljöttünk tovább. Estére jutottuk, a magyar határtól csak egy kilóméter távolságra vótunk. Akkor, kérem, a polákok jöttek, a magyar határ felől, a vonatot leállott, hát ugy verik a kocsikot, botokkal. Hát itt mán menekülni le kell, ki hogy tud. Az ajtót, ahogy kinyitták, Fülöp Álózsi leugrott, az ő köppene rossz vót, egyebütt nem vették el, de ezek a sötétbe nem látták, amig véle dolgoztak, húzták le róla a köppent, addig én fejőkön keresztül ugrottam, de tul ojan méjség vót, hogy csodálom, hogy kezem vagy lábam nem törött ki. Oda beestem, ott mán elvesztettem az élelmet, amit vittem magammal, hát felkelek, s ódáira kiciptetek, hát szalad a nép, menekül ki, hogy tud, kimászok a vasútra, s hát nem megyünk többet egy kilóméternél, kivan téve a diszkapun a tábla: Isten hozott. Na itt a magyar határ. Akkor kérem bementem a másodosztáju váróterembe, ott vót egy hadnagy. Mondom, hogy hogy jártam, levetkőztettek. Nem baj. Adott egy téját, s adott egy tojást, egy zsemlét. Asztmongya, itt van egy vonat, indul tizpercmulva, mi megy Munkácsra. Nahát felülök a vonatba, jó meleg vót a kocsi, reggere bementem Munkácsra, me ott mán a földiket elveszítettem. Munkácson kiszállok az állomáson, s bemegyek egy vendéglőbe, kérek reggelit, attak is. Megkéreztem hol van a huszár kaszárnya, megmagyarázták s elmentem be. Ott találtam e ggy őrnagyot. S montam, hogy levetkőztettek, s kérek egy pár csizmát, aszonygya innen a fóradalomkor mindent elvittek, de az enyimből egy párt adok. Adott egy pár csizmát. No felhúztam a csizsmákot, elmentem bé, Budapestre. Budapesten kimentem a Nyugatipájaudvarra, elmentem Kecskemétre. A százados ur lakására. O megérkezett délután négyórakor kerülve, s én este hétórakor. Eggy este érkeztünk haza! Három óra különbséggel. Este vót, hét óra, csengetek a kapun, hát fut egy lány, kérdi: ki az? Mondom, én vagyok a Bálint. Hát kiniccsa a kaput, bemegyek. Éppé vacsora mellett vótak, bemenyek a konyhába, s bement s jelentette a százados urnák, hogy itt van a Bálint. Aszt monta a százados ur, hogy mongya meg neki, hogy mennyek be. Kijön a lány monygya, hogy aszt monta a százados ur, hogy mennyek be. Mondom, mongya meg, hogy vacsora után bemenyek, de rongyos piszkos vagyok, s én igy az ebédlőbe nem menyek. Aszt üzeni vissza, ha mesztelen vagyok is mennyek be. Bemegyek s, nó aszongya, megjöttél Isten embere? Mondom, meg. Kiraboltak ugye? Mondom,
