Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

másra. Felültünk a gyorsvonatra. Galíciába fóradalom vót, hát a vót a terve, hogy Ausztriján keresztül megkerüjjük a forradalmat. Mentünk a gyorsvonaton, mikor Varsótól harmadik állomással bentvoltunk, aszmongya a százados ur, hogy itt az orosz pénzt be kéne cserélni, me ha Varsót elhaggyuk, értékit veszitti. Egy állo­máson megáll a vonat, s beszaladok, a pénztárba, s mondom, a pénztárnoknak, hogy váccsa fel a pénzt. Rozminye gyengi. Minnyá bé is cseréli a pénzt, nézek vissza, s hát nincs a vonat. Megra­gattam a pénzt, szaladok ki, s hát a vonat egy hajtásnyig jár. Ott marattam egyedül. Oroszul tuttam beszélni, kérdeztem, hogy hol tudnék én Galícián átmenni. Aszt monták, hogy innét vissza kell mennyek nekem tizenkét kilóméterre, osztán ott ágazik eggy ág, ami megy neki Bródinak. Vissza is megyek, vásároltam magam­nak élelmet, hogy aval szükséget ne szenveggyek. Naphaladatra értem vissza oda. Hát éppen, ahogy visszaértem, aszongyák az oroszok, hogy ez a vonat Galicia felé megy. Betegeket szálit. Fel­ültem a vonatba, s jött egy orosz kalóz, s kitessékelt, asztmonta, hogy ide nem szabad felülni. Addig vesztegelt a vonat, hogy már ihezedett be. Az ellenkező ódaion leszálltam, s vártam amig indul a vonat. Harangjelzéssel jelezték a vonat indulását, mikor vonat­indulásra harangoztuk, akkor felléptem a kocsiba. Emeletes ágyak vótak a kocsiba, s a legelső. . . legalsó ágy alá bebújtam, hogy ha jön a kalauz, ne lásson. Dehát nem jött, kalóz, ott ültem sokáig, eccer mán meguntam, kikeltem onnan, vót egy szék, ojan, hogy ha ráültem szék vót, ha felkeltem, felcsapódott, nem láccot semmi. Ülök ott, hajnalra, de kalauz arrafelé nem jött, hajnalra érünk egy megálló hejré, a következő állomás lett vóna Bródi. A megál­lóhejt a vonat megállott s hát, beszéllik, hogy Bródiba a polákok kirabolnak mindenkit. Ha tiz koronája van aszt is elveszik, ha jó ruha van réta aszt is lehúzzák, ha dohánya van aszt is elveszik, kiszáltam a vonatból. Vettem az irányt délkeletnek, Rétek, főd, országút nélkül hajnaltól mentem délután kétórakorig, amig or­szágutba értem. Mikor országutba értem, akkor ott mán jártak népek, kérdeztem, hogy hol járok én, s monták, hogy innen három kilóméterre van egy állomás, ami közlekedik, Tarnapól és Sztré között. Hát bemegyek ahhoz az állomáshoz, s egy polák katona le­húzta rólam az aranyzsinóros mentét. S felvette. Bementem a má­sodosztáju váróterembe, s ott vót egy főhadnagy, hát beszéltem vélle oroszul, megértett, montam, hogy elvették a mentémet, aszonygya, hogy mutassam, meg ki. Bemenyünk a hármadosztáju váróterembe, s mutatom. Adott neki két pofot és visszaadatta a mentét. Asz hitte tiszt vagyok, hát udvariason beszélt, a térkép nálam vót, s aszonygya a térképet kérem ide, mert térképel nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom