Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

aszonygya, hóó kereszfiam engedéj nélkül nem lehet. Há mondom, akkor én felmegyek s kérek engedéjt. Ugy igen, aszonygya. Eljöttem le, Keresztes Pistánit vettem egy árkos papirt, bementem a kocsmába, kértem egy üveg sört s irtam én egy engedéjt. Aláirtam Fábián őrmester ur nevit, s a rendőrbisztos nevit. S elvittem én a zenészhez. A zenész persze olvasni nem tudott, de vót eggy cimbalmossá, Miháj. S aszonygya, na Miháj olvasd el. Olvassa Miháj s aszonygya, né igy már merek menni, elmegyek. Nohát hát minnyá vettem eggy cimbalmot a hátamra, vittem lefelé, s ő jött a hegedűvel, elmentünk haza, akkor a többi legények mán ott vótak, a zablakokat elfüggönyöztük, neki keztünk a mulaccságnak, reggelig mulattunk, reggel pedig a zenész kisért el minket, zeneszóval. Felmentünk a piacon fejjel, ott is vótak katona kollégák, akik rokultunk be, s odájig ki sért a zenész. Még a Siklódi Feri szomszéggyukba vót egy zenész, Jánoska, az is megbátrodott, hogy Balog muzsikál nekünk, feljött ő is, fel, s muzsikált, ott az udvaron táncra kerekettünk. Jött két rendőr, de Siklódi Ferinek az apja ragatt eggy karót s rendőröket elhajtotta. Nem tőt el egy félóra, hát jön két rendőr, s két csendőr s a rendőrbisztos. Hát véUünk nem sokat tötöttek, nekünk kellett rukolni bé, aszt kérték a muzsikásoktól, hogy hogy jöttetek muzsikálni? Balog aszonygya, ó lelkem őrmester ur, nekünk engedéjünk van! hol van az engedéj, te szerencsétlen? ! Izé, . . . nó, kereszfiam, - Igen, de én kapcsoltam, hátra léptem az istáló hátához, ott fojt le a Ditró pataka, s a patak mellett az ösvényen lementem. S kikerültem az országútra. A zenészektől elvették a hegedűt, de a legényekkel nem tuttak semmit csinálni. Legények, összefogontosztunk s énekeltünk a piacon keresztül. Berukultunk. Katonának. Bementünk Csíkszeredába, me a honvéccséghez sorosztak, ott az orvos vizsgált, s engemet huszárokhoz találtak alkalmasnak. Hát négyünket áttettek a marosvásárheji huszárokhoz, s még azon a nap vonatra tettek és elutaztunk Marosvásárhejre. Marosvásárhejen jelentkesztünk, ott minygyárt felöltöztettek, beosztottak, kerültem a harmadik század második szakasszába. Ojan virgonc legény vótam, hogy má látásból nagyon szeretett az őrmester, mind újonc ugy csináltam a vezényszót, mintha hathónapos katona lettem volna. Ki vótam nevezve altiszti iskolába. Ki vótam szemelve, nagyon jó lovas vótam, elég a hozzá, hogy mikor a lovamot nyergeltem meg, egy Alfréd nevü lövöm vót, ugy futta magát, hogy mikor a hevedérfelrántót felhusztam, a fogamba a juk beléakatt, s fogamot kirántotta. A szájamból ömlött a vér, s bementem a gyengélkedőbe. A gyengélkedőbe vótam öt napig. Aki a gyengélkedőbe vót, ugy járt az illetéke, mint a századnál lett vóna. A napos kellett vóna átaggya. A zsold fizetésemet