Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)
el. Hát elszegőtettek otthon Ditróba Simon Péterhez. Nála szolgáltam két évig. Nagyon szerettek. Négy lova vót, Borszékből vittük a borvizet Kolozsvárra. Amikor haza mentünk, akkor üvegmosás vót, a lovakat kihajtottam a legelőre, legeltettem, újra mikor kész vótunk az üveg mosással, akkor újra mentünk Borszékbe, ott tőtöttünk s újra indutunk Kolozsvárra. Nagyon szerettek, me mikor eljöttem akkor mán asszonyom siratott, ugy szeretett, mintha az övé lettem volna . .. Elkütte a lovakat Péter bátyom ki Kicsipéterpatakába. Este kődött töllem zabot, de vótak ott még hat gyerek, haton vótunk. Hát osztán ott vót Biró Károjnak egy esztenája. Kéccáz darab ju vót a turmában. De már akkor ősz vót, a zabot a lovaknak oda attuk s elhatárosztuk mi gyerekek, hogy oda menyünk s megijesszük az öregembert. Mer egy öreg, hetven éves ember vót, a juhokkal, meg Karkó Jani, egy gyerek vót a kisegittője. Hát akkorjába beszélték a rosszfélijeket, s a kísérteteket. Felmentem az esztenaház tetejire. Dobogtattam. A zöreg Biró Antal aszt monta: Jézus, Jézus ne haggy el! Jézus, Jézus ne haggy el! A másik meg, egy esztennel benyúlt s ott kattanyozott, a harmadik meg, a kosárból kiengette a juhokat. Akkor jöttünk hazafelé, a falu végénél Biró János lakott, egy egyedül való házban, napszámos ember volt, a vécéje a házon hátul vót. Négyen neki mentünk és a vécéjét feldöjtöttük. Akkor jöttünk. Bejjebb lakott egy szalmás födött házba két öreg, Csibi Márton József. Ott a kutgép kivolt dőlve, négyen felvettük, s elvittük a házelejibe s oda ledobtuk. Nem féltünk, hogy kijönnek, mer nem mertek kijönni; nagy dergeteget csináltunk s azok is megijettek. Hát haza jöttem, kérte a gazdám, hogy hói vótál ijen sokáig? Mondom, hogy a lovak el vótak veszve s kerestük. Evvel megnyugodott. De reggel az öreg Biró Antal bejött s aszt monta a fijának, hogy ő többet a fijával nem hál kinn, mer'a rossz feliek mekkisértették. Reggel elküttek engemet a botba, s bejött Biró Kárój a gazdámhoz. Az öreg aszonygya, nem mer kinhálni, me, hogy az este mekkisértették. A gazdámnak kapcsot az esze, aszonygya, az ha nemegyéb az én szógám, azét késett, mer későn jött haza. De várja meg, mer a botba ment, jő haza s én kivaUatom. Hazamegyek, s: -Na! vásároltál ?- Igen! - Na, Bálint, hát tü hói késtetek az este ennyi ideig. Én lestelek s vártam, hogy megmondod. Aszonygya, méik ment fel az esztenaház tetejére, Fehérpatakon? - Mondom: én. Ki vót derülve. - Nő, most nem kapsz abrikot, de ha még ijet csinálsz, osztán az ostornyelnek a fele a tied lesz ! Nó, ez igy eltelt. Többet ojasmit nem mertem csinálni, hanem kitőt az esztendő, kifizetteti tisztességesen, még ajándékba egypár gyapjú harisnyát is adott. Akkor hazamentem kérem és Ditróba épült egy gyár, beálltam oda körfürészesnek, ott
