Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Tizévé s lehettem, négyen voltunk tesvérek, kötőttünk. Öste vót, a zöreganyám jött nálunk. Egy uccán kellett hátra jöjjön, ott vót egy léckapu. Ahogy az ajtót, a kaput nyitotta ki, este vót, sötét, én a kaput behusztam s a kézit odaszorítottam. Beszalattam a szobába, a zapám a kanapén ült, az asztal mellett. Öreganyám is utánnam bejött s asszonygya, hogy "na Ferenc, a fene egye meg a fiadat! szinte leszakította az ujjaimat". "Micsinált"? S asszonygya, "a kaput nyitottam ki visszarántotta a kaput, s oda szorította az ujjaimot". Apám pofonütött, de hátraarcot csináltam s kimenekültem az ajtón. Felmentem a szénáshidba s lefeküttem. Lehetett tizenkét óra éjjel, fölkeltem s nekifogtam a bujdosásnak. Elindultam Tölgyesre. Reggel beértem Recef ilvába. Recefalvába kérdett Lépőt Sándor - egy fürészmólnár vót - , hogy hová mész fiam. Mondom, menyek Tölgyesbe. Métt? Elszegődnék valakinek. Asszonygya, hát gyere el hozzám, szolgálni. Mondom én eljövök. ígért egy hónapra öt koronát és egy szekér széldeszkát. Hát engem arra használt fel, hogy a fürészről a Beszterce vizibe, fői. . . a Beszterce vize mellé, Tölgyesre vigyek fői deszkát. Fuvarral. Megrakni még segített, aszt megtuttam tenni, de mikor lementem Tölgyesbe, bizony azok a foszni deszkák nehezek voltak. Egyedül kellett leraknom. Hát eltelt egy hónap, akkor éreztem, hogy nem bírom sokáig, nagyon nehezek a deszkák, aszt montam: Sándor bácsi, én elmegyek haza, me én eszt a munkát nem birom. Jól van fiam, aszt mongya. Kifizette az öt koronát és aszonygya mond meg apádnak, hogy a deszkáér jöjjön be fuvarral. Elindultam én hazafelé. Felmentem Somjó végére, Somjó tövire. Egy bokor alatt egy szárhegyi ember le vót ülve s aszt kérdezte, hogy hova mész fiam. Mondom, megyek Ditróba. Beszédbe érettünk. Hol vótál? Montam szógálni vótam. Kérdeztem, hová megy, s aszt monta, megyek Tarkóba, Romániába. Mondom, hogy elmennék én magával, csak nincsen paszusom: határátlépési igazolván. Aszt mongya, az nem baj fiam, me az én útlevelembe a fijam bele van irva, s a fijam nem jön. Hát te hejette eljöhecc. Elindultam én a szárhegyi emberrel. Lementünk Tölgyesbe még örömömbe fizettem neki egy deci pálinkát. Átmentünk Romániába, lementünk Tarkóba. Hát fölvettek ingemet munkásnak, kásztázni, deszkát. Itt dolgoztam három hétig. De ojan virgonc gyerek voltam , hát a könyvelő megszeretett és bevitt az irodára. Arra használtak föl, hogy küldösz-