Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

gen. csudálatosan akukoricsák azsért szépek vótak, két vékás fő­dön vót rendes deszkás szekéréi; elég zsőden kitartót, az utóján már törtük is. vetni nem mertünk, mer sok eger vót, hanem az élet ára nagyon lement, nem kelet; 12 p 50 f, még anál is ócsób. vót a földmives bajba, mert nem tuta az adóját fizsetni, se egyéb szükséget fedezsni. Október már hivesebre fordult, az eső is jó­ban mutatkozsot, ekor kezdegeték a vetést, a szüretet is megtetük 4-ikén, let 9 száz 50 liter mustul, igen szépen kifejlődött a szőlő, szép vót, de megéret is, ojan édes vót, hogy csuda, remencsiát vetetünk 10-ikén, ugarba 11-ikén, csakhogy sok eger vót. a Boleta rendszer is ekor gyöt be: a buza áráho az álam pótolt három pen­gős boletát, amit csak az adó rendszere lehetet használni, igy pró­bálták az adót fizsetetni. boleta nékül a buzsát, gabonát nem lehe­tet eladni, a boletát csak ugy vátoták be, ha az adóval tisztába vót. az első dér is 4-ikén vót, de nagy dér. a három pengős boletát 6 pengős boletával akarták kicserélni, de nem fogaták el az ország házsába, igy let megálapitva, hogy minden kratesztális hold után 2 pengőt fizsetet az álam a gazsdának, de csak az adóba lehetet le­tudni, máskülönben a vetések szépek vótak, csak sok vót az eger. November is elég jól köszönt be és fojtata, lehetet szántani, vetni; alóra a palánkot csináltam ez év novemberében. Decsember is elég jól jó idővel köszönt be. a búzáért atak 11 p 40 fiiért és a bolet 3 pengő, elég jó idő járt, tavasznak oda ilet vó­na, csakhogy nagy szükség, nagy éhség uralkodót az országba min­denfele, hiába vót az buza és egyéb életcsik ócsó, nem keletmem vót pézs csak a divára. 1931 is igazán kitűnő idővel köszönt be, eset a hó. 2-ikán éjei esőre fordult, nem vót hideg; mit hozs, várjuk, fojtata végig maj csak egyenlő idővel, kevés változsásal, nem vót hideg, szánka ut is vót, lehetet ganajt hordani, lovon, az élet ára vót nagyon le­szarva, Buzsáér atak 11 p 30-40 fiiért, a töbit is vite magával, sertés, Marha álomány forgandó vót. Február is rendes jó téli idő­vel köszönt be, jó szánka ut vót a marhára, sima vót. én is 17-ikén vittem ki 33 mázsa Búzát 12 pengő 20 filér, a boleta 3 pengő, igy let a buzsa ára 15 pengő 20 filér, - későb hol ál meg? Márcsiusra se mondhatunk igen jó időt, alig vót egy nap jó idő, azután hideg, hol eső, hol hóra változsot, de azért nyertünk anyi időt, hogy 27-ikén elvetetük az Árpát őszi szántásba, az Buzsa ára marat 13 p boleta 3 p. Április is azon szerint kezste és fojtata. a Búzák is kivesztek, újra kelet vetni, ki árpával, ki mivel; a buza hejére az árpát vetetek 1-én, a zsabot 13-ikán, de mindég hidegek jártak, nem vót nevelő idő. Május azon szerint köszönt be, de nem vót ne­velő, vót eső is, de meg szél is. a búzáink majd csak átlag kivesz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom