Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Csonka Mihály önéletrajza (részletek)
mintha bentse lett volna, meg mosakodtak, akkorra kész volt a regéli: pörkölt káposzta töpörtüvel. Azután mentek forditani. a napszám negyven krajcár volt. ijen világ volt akkor. Délben aztán bejöttek ebédelni ami volt: bableves, krumpli, mikor hogy; szerdai napon igencsak turóstészta, este tarhonya vagy más valami, szombat este turóslepény, málé kukorica lisztből; akkor kifizették őket és elmentek haza a városba. Hétfőn újra kijöttek, ez igy ment valami három hétig, még vége nem lett a munkának, szinte megszoktuk őket. Volt egy Csatári nevü is köztük, az nagyon tréfás vicces volt. egyszer engem is beugratott, volt egy szeles lapdám, kimentem hozzájuk, azt mondja ez a Csatári nevü, mért nem szúrsz egy kis parányi jukat a tűvel a lapdán, meg lásd mijen nagyotugrik akkor, előbb vonakodtam, hogy becsap, de öcsak erősködött, hogy igy meg ugy, az ő fiának is van othon ojan, hogyha a földhöz vágja körösztül ugorja a házat, meg voltam fogva, szaladok ám be a tanyába, hogy anyám ne lássa, keresek egy tüt, namost milessz, mindegy megpróbálom, meg teszem aztán az operációt, fuj ám aztán aszél belőle, bizaz megdöglött alapossan. no most mi lessz, hogy megne tudják apámék mit mondjak, hogy mi lelte a lapdát. Kimentem aztán az emberekhez, kérdi ám a Csatári: no hogy sikerült? mondom neki, hogy bizony ösze lapult, no persze, nem jó hejen szúrtad bele a tüt, mutasd csak, oda adom neki, nézegeti, forgatja, - no lásd ide kelett volna szúrni, én is elfelejtettem megmutatni, hogy itt kell megszúrni, meg mutatta azután, hogy nézd, itvan a végzője. . . . egy kis keménység - megérezni kivül is, aki tudja, no aztán ki is forditottam hamarossan és meggyőződtem hogy belül van egy kis gumi dugó forma, ami készítéskor elzárta a jukat, amejiken bele nyomaták a szelet, persze akkor még ragadós volt és oda tapadt a belső oldalához; volt nincs lapda. Anyira belemelegtem már a lapda irásba, hogy majdnem elfelejtem, hogy már a második iskolába járok, mert közbe eltelt egy év. Most beirom másodikos tanitó szeméji adatait: közép magas águ körülbelül hatvan éves lehetett, jó ősz volt már, mindig csizmába járt, szép magyaros zsinóros ruhába, a többi tanitó mind pantallóba járt, jónagy haja hátra fésülve, bajusza is volt és kis ritka szakálla, jó tanitó volt. O nem vert meg egy gyereketsem, hanem egyik gyereket a másikkal verette . . . meg. az volt a szokás, ha vaiamejik gyerek rosz volt vagy nemtudta a leckét, no gyere ki, hasalj a padra, az első padra aztán rá kelett borulni, az ott üllő gyerek lefogta a fejét, no most gyere ide ez vagy az, huzd rá az orgona vesszővel! ő monta hogy hányat, 1 tői ötig. öt volt a legtöbb, ki hogy mijén ügyért kapott ki, azzal ijesztett benőnket:
