Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Csonka Mihály önéletrajza (részletek)
Kint aztán vagy pásztorkodtam vagy valami mást biztak rám. Jut eszembe, egyszer jött két csendőr, nekünk volt két jónagy fehér kutyánk, az egyiknek zsandár volt a neve. én mint gyerek hivom a kutyákat, jó mérgessek voltak, nagy on kapkodták a lovaik lábát, én aztán hivom a kutyákat - zsandárne, zsandárne! meghaljaám az egyik: - mitmondszte? - hát hivom a kutyát. - hát mi a neve? mondom hogy zsandár, előbb elmosojodott, de azután jó megpirongatott: - mitgondolsz kutyák vagyunk mi, nem tudtok más nevet adni nekik! a szüleim persze nem voltak a tanyába, én magam voltam. A szüleim megint csináltak egy kis adóságot, megvettek a városba egy hold üres telket, egy kis rozoga ház volt az egyik utcára eső részén, gyümölcsfák voltak benne, persze pénz nélkül hitelre, volt egy ügyvédjük aki az örökösödést is intézte mikor osztoztak, az ugrasztotta neki a őket a vételre, mert annak valami rokona volt a telek tulajdonos, ugy hogy kétezer forint volt az ára, csak a kamatot kelett fizetni. Elég balul ütöttki, majd később rá térek még. A tanyán aztán ment a gazdálkodás tovább, a tanya melett van egy jókora vizállás, sajnos ma száraz, a 80-as évektől kezdve sok viz volt, sok hal, vadkacsa, szárcsa, apám csinált tutajt, öt hat szálfát össze tákolt és egy ajtó rá, kész volt. csónak pénzbe került volna, halásztunk, vadásztunk. Fogtuk a halat, még két három kilós pontyok is voltak, ettük sülve főve,mikor hogy. volt még kárász, keszeg, ez nem jóhal. Még halászok is voltak, feliből halásztak, jött hejbe a hal kupec, mi varsával és tapogatóval, szigonnyal fogtuk, ez egy konyha bőség volt. Nem mentünk mi mészárszékbe húsért,volt mit enni, ha kellett baromfit vágott az anyám, szóval jól éltünk, apám néha még vadkacsát is lőtt, mer igen szenvedéjes vadász volt. Télen pedig nyulászott, puskával vagy türrel, persze orvvadász, mert bizony akkor sem szabad lett volna engedéj nélkül vadászni, lehetett akkor, nem fogták olyan szigorúan mint később, csendőr ritkán fordult meg arra; különössen télen. Volt apának huszonöt tűrje is, estefelé kiment az erdőbe kivetni a türöket, hajnalban azután össze szedte a türöket, néha hozott három négy nyulat is, ez igy ment majdnem naponta, azért használa a türt szivesebben mint a puskát, mert ez kevessebbe került mint a lőszer, de meg zaj nélkül ment, a puska durranás messze hallik, nehogy baj legyen, eleinte csak egycsövű puskája volt, később kétcsövüt szerzett. . . . Itt bemutatom az orvvadász eszközöket (4. sz. ábra), a nyultür. . . . egy körülbelül ötven centi hosszú leginkább orgona vesszőből volt, a hurok meg sárgaréz drótból, ez nem rozsdásodott, egy jó erős madzaggal oda erősitették egy bokorhoz, ha ez nem volt, egy karóhoz. A nyulak igen szeretnek egy csapáson járni, szinte
