Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Gyenizse Lajos visszaemlékezései

rea beszélni, hogy hagyjon engem továbra is a gimnáziumba járni. Hiába érvelt a tisztelendő ur azzal, hogy a Tanár urak is jobb szeretik azt a Diákot tanitani, aki tanulni szeret és bir is tanulni, ozt meg Sándor bácsi nem olyan vaskalapos embör inert hogy nyá­ron is sapkát viselt, kalapot csak akkor tett a fejére, ha eső esett) és még se halgát arra, a mit én javaslik, mire öreg apám azt fe­lelte, hogy én is mindig könyeret öttem, ez a gyerök is azt öszik, ha paraszt embör lössz is belülié. Mind ezek folytán az 1870-ik év húsvét 2-ik napján az ágyen­da vizsga letétele és az urvacsorája felvétele után végleg bucsut mondtam a gimnázium falainak, meg az udvarának, meg az ott le­vő tanuló társaimnak is, szomorú érzelmekkel jutva ki a tanyai élet beli foglalkozásba. Emlékszek arra, hogy ez időben Szatmári Sándor volt gim­náziumi Igazgató Tanár ur, mint 7-ed 8-ad osztályos tanuló az or­gona melletti kórusban a Szabó Sándor Kántor urat mennyire túl­szárnyalta az Éneklésben, milyen hangos volt a Templom az ő hangjától, szerette is a Sziládi lelkész ur Szatmárit nagyon. Emlékszek az 1867-iki kieggyezésre és az őfőlsége Királyi meg koronázására is, melynek ünnepélyére Halasról lóháton töb­ben fel utaztak Budára, többi közt ott volt Nagy Czirok Ferencz keresztapám is, aki sokat emlegette, hogy mit mondót őfőlsége a Koronázási Dombon, a mikor arra föl lovagolt, a mi ugy szólt: "Hogy a multat felejtem, A Jelent megtartom, A Jövőre pedig biz­tositom magam!" - ezen utolsó mondásakor a tenyerével a Kard­jára csapott, melynek csörgése messze halható volt. Az 1870-ik évtől kezdődő Időjárási s más Tanyai Emlékeim­nek leirása a következők, mire ma még vissza emlékezni tudok: Az 1860-as száraz éveit az 1870-ik év kissé vizessebb idő­járása váltotta fel, ugyanis a város alatti Nádasok kutuja, mohája a kiszáradás folytán gyakran kigyulladt az én Iskolába járásom ideje alatt. sokszor félre is verték a toronyba a harangokat, men­ni kellett a tüzet ellocsolni, hogy eggy erős szél be ne hordja a parazsat a nádas szélén levő házakra, ugy ki volt nyarakon át ez a nádas száradva, hogy az itt ott levő gödrökben volt csak viz; mink iskolás gyerökök oda jártunk ki szerdán és szombaton délután für­deni, és száraz gyalog uton meg a körte fás szigetbe sóska, bo­gyót szedni, nád helyött fűteni való giz gaz nőtt benne, a benne lappangó tüz parazsakat aztán végleg kialtatta az 18 70-ik év ta­vasszá, mert olyan sok viz lepte el, hogy Csolnakázni lehetett rajta. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom