Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

Most beszéljünk egy keveset a felvidéki tótokról, tavaszai lejöttek ere a mi vidékünkre, járták a tanyákat, meg vették vagy cserélték a (sonkolyt) viaszkot, hozták a kaszákat, kemény magot, tűket, kaszafenőkövet, miegy mást, töbször aludtak is nállunk. Volt egy János nevü, a vezeték nevét elfeledtem, az minden évben eljárt hozzánk, ugy beszélt magyarul, mint mi. voltak köztük ojan is, aki hosszuhajat viselt, regei mikor felkeltek, a szájukból meg mosdoztak, akkor elővetek egy marhaszarvból lévő tülök, abban volt a zsir, azzal aztán addneki ! - jól bekenték a hajukat, csakúgy fénylett. Voltak drótos tótok is, akik járták a pusztát, őszei hazamentek. Voltak aztán vándor legények is, iparosok, akik szintén megfordultak nálunk; mivel közel voltunk a fő útvonalhoz, gyakran kértek szállást és enni is. Még bosnyák is fordult meg nálunk, minden féle encöm bencöm árus, ezek sógoroztak minket (elég drága sógorok voltak azok a magyarnak). Most meg hadd beszéljek az öreg Pólyánéról. ha kint volt nálunk, mindig tudott valami ujabb ujabb valamit mondani, azt mondja egyszer: - hát Mihálykám (nekem)! tudod egyszer, még nem voltam ijen öreg, gyüvök a piacról hazafelé, rá kivánok a zsőmjére, bemék a pékmühejbe. éppen akkó dagasztanak ketten is a segédek, hát látom ám, mihálykám, amint dagaszt - persze izzadt - fővösz egy csomó tésztát, törülközik ám vele, ava csapja vissza a többihez, neköm sé köll több, hagyom ott a péköt, nem kölött énnéköm töbet a péksütte. mi egy kissé drasztikusnak vettük, hitetlennek, de ő álitotta, hogy ugy volt. az igaz, hogy nem is ette meg a péksüteményt soha, legalábis mi nem láttuk, a vizet is ugy itta, hogy volt külön bögréje, arra rá fogta a kendőjét vagy kötőjét azon keresztül megszűrte, az nem volt baj ha piszkos volt is. kérdjük tőlle, miért szűri meg ugy a vizet. - hát kedvesöm, nehogy vizi borgyut igyak. Most egy tőlle származó viccet mondok el, igy: kimentem én a piacra, kivitem a rintit rántit (erszényt), kivettem a himendlit (pénzt), vettem rajta vörösdit (hust), hazavittem, tőttem anyám feketéjébe (bögre), oda mönt a szőrösdi (a macska), mögötte a vörösdit (hust), én meg főikaptam a letyefityét (fakanalat), hozzá vágtam a szőrösdihez (macska), az beszaladt a kótyavetyébe (kemencébe). . . . Most irni fogok az időjárásról, igen, 1894 év olyan száraz lett, hogy minden viz kiapadt, még a sóstó is, anyira, hogy a szél hordta a viz medrét, fenekét, kocsival lehetett járni rajta, azelőtt nem tudom utoljára mikor volt kiapadva, de akkor nem lehetett vizet látni sehol, olyan szárazság uralkodott, a jószág (marha) száj és körömfájást kapott, járvány lett, a kutakba is alig volt viz, amúgy a gabona elég jól fizetett, mert az előb beért.