Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

tam, csináltam egy mézpergetőt, először csak kisseb szerűt, mert már voltak méheink is, de még most kasos kaptáraink voltak, későb aztán lett dzierzon kaptárunk is. Asztalosai csináltatuk 18 frtér egy drb hatosat, hat család méhre, erről azután már gyártottam én is a kaptárokat, mindig több lett a méhe, apám kezelte őket, én még akkor nem foglalkoztam velük. 1891-ben megint született a bátyáméknak egy fiuk, ez István nevet kapott, most még kint laktak pirtón, a bérelt birtokon gazdálkodtak, megint volt sok pujkájuk, abban az években nagyon nevelte a pujkát a tanyai nép, nekünk is volt néha száz darab is. ijenkor kelett fogadni pásztort is, ojant aki egyutal szolgáló is volt. minálunk is volt aztán néha az a rokon, akivel előző évbe elmentem kiskörösre és volt még egy rokon gyerek, Nagy Czirok Pál, anyám testvérének a fia, ugy mint a Laci öcsém, ugyan ojan forma idős is, él még ma is. ha aztán a Laci öcsém is kint volt, ment aztán a játék, bolondság, én mint nagyobb és öregebb, rá szedtem őket sokszor igy vagy ugy. ez a Pali öcsém töbször mint kanász volt, mert kint volt hónapokig, ettük a sok jó dinyét, mostmár a szőllőnk is termett, nagyon szép szőllő lett belőlle, de még mi nem permeteltünk, nem volt még akkor baj; mások már permeteztek, talán más fajta volt a szőllő. a csépelést azután már mindig géppel csináltuk, a kaszállásba még nem vettem részt, majdha erőseb leszek; napszámosok vágták le a füvet, gyűjtést azt már igen, hordtuk a petrencét, toltuk a rendet, voltunk öten hatan, ment a munka, a vontatást ugy kocsi után kötőtűk a vontatót, három lóval huzatuk be, sok szénánk szokott lenni, tizenöt hold kaszálló van még ma is, de akkor több volt. mi egy vontatóba négy petrencét raktunk, hogy könyeb legyen. Ebben az évben megint eladtunk egy (portát) házhejet, kint is voltak gyümölcs fáink, most már csak hat maradt, de fent volt még a hétezer forintadósság. Egyszer apámék kihirdették a birtokot ugy próbára, hogy ugyan menyit adnának érte. hát bizony hétezer forintot ajánlót az a gazda, aki venni akarta, igy aztán nyögtük továb a Szuper ur földjét kamatfizetés kőnyités cimen. Igy aztán bele kelett nyugodni, majd lesz valahogy, erőlködtünk tovább. Ugy tél utolja felé - de még fagy volt - elmentünk anyámal a piacra, ő szeretett ugy adni venni valamit, apám az már olyan higadtab természetű volt. disznót kelene venni - ami volt hizó azt már levágtuk, volt néhány süldő és malac -, hogy több legyen. Oda értünk a disznó piacra, ez egy elhagyott temető volt, ugy hivták Promonád, a református egyház tulajdona, ez volt a disznó piac. volt ott aztán egy falka ojan vaddisznó forma, szép nagyok, alig ha