Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Gyenizse Lajos visszaemlékezései
születtem 1857 év Október hó 1-ső napjainak valamelyikén, azért irom ezt igy, mert nem láttam még az Anyakönyvi bejegyzést a mai napig sem, csak ezt igy Hallomás utján állitom. A fenti évek közül arra emlékszem, hogy 1862 őszén Egzekuciós katonák (nimöt vagy Polákok voltak-e nem tudom) garázdálkodtak nállunk a tanyán 1 nap, a kik tévedésből vetődtek oda, illetve hozódtak. Emlékszek hangoztatott Parancsaikra, hogy muszáj Zsekucza! Muszáj Menázs ! muszáj pályinku ! muszáj vina! - hogy aztán se pálinka, se Bor nem volt a háznál - ez adható nekik nem volt - , igy hát kutatáshoz fogtak, találtak is a konyhába lévő nagy ládába 1 bütykös olajat, szagolták, ozt jó nagyokat ittak belőle, kevés idő múlva attaterremtettezés hangoztatással szaladóssá is lettek, találtak még a Ládába Tavalyi szikkadt füstölt pár sonkát, ezt kóstolgatva keménynek meg rágósnak találták. . . . Édös apám is akkora elő ért a gazdaságból a tanyára; látva, hogy mit csinálnak a tokosok, kocsiba fogott, ozt be hajtott Halasra jelentést tenni a jogtalan garázdálkodásról, s irást kért arról, hogy ő nincs adó hátralékban. Édös apám a hogy el ment a kocsival, utánna az Egzekuczíós 2 nimet katona ismét menázst követeltek, s édes anyám fogott 1 tyúkot, hogy azt megfőzi nekik; ők ezt kévéseitek, mondván: muszáj több tikk, és addig kergették a tyúkokat, hogy még ötöt meg nem fogtak, ezekkel aztán kézi gránátoztak ugy, hogy a tyúk nyaka elszakadt, a feje meg a markukba maradt. Édös anyám látva ezt a szügségtelen pusztitást, elküldött 1 cselédet a közeli szomszédba lakó Rátóti Pálé, aki azelőtt pár héttel jött haza mint obsitos huszár, katonai huszár ruhás és kardossan. az ozt bajvivóskodott a 2 tokos nimöt zsekuczával mind addig, a még édös apám ki ért Halasról az Igazolvánnyal, a mikor meg lát ták a nimötül irt Igazolványt s el olvasták, mindjárt azt hangoztatták, hogy Pardon gazdinka, Pardon Mater! Pardon Kossuth Huszár! - Pardonoztak ezek a tokosok már előbb is, a mikor szuronyt szegezve neki támadtak a Rátóti bácsinak. De az az egyiknek mindjárt kifektolta a puskát a kéziből, a másiknak meg a szuronyai lekapta a puska végiről. - ugyan csak mondták Rátótinak, hogy Pardon Kossuth Huszár! s Kumheroltak neki. de Rátóti Bácsi azzal biztatta őket, ezt nem adom nektek vissza, majd az Ofi-