Forrai Ibolya, Dr. Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 20. évfolyam (Budapest)

IX. KARKOVÁNY GYULA - Tiszaroff (Szolnok m.)

tem. Maradt tiz gyerek. És akkor maradt az a kettő, amelyik a tizénnégyes háborúba meghalt. Maradtunk ott nyócan. És akkor jött az a babliszt. Hát tizennégy után. Mire édesanyám besattyogott Burára, vót az a sárga cukor, és az se jutott. Se babliszt. Mert bement háromszor is, és sose jutott babliszt. Akkor vót egy néném, hát ugy hittak, hogy Hideg Juli. Nem tudtak mit tenni abba a nagy fájdalomba. Már se ennivaló nem volt, se ruha nem volt rajtunk. Bementek,asztán háromszor négyszeri menés után persze, kihúzták a jegyzőt az asztaltól, és megverték. Megverték csillagom. És akkor: de bizony ezzit-azzát, kijöttek a béketűrésből. Kihúzták, megpőröngölték, addig addig ütötték, mig azt nem mondták: lesz vagy nem. És lett is. Lett ám. Mindjárt lett az a sárga kristálycukor és akkor lett megint kenyér. Anyám hazajött, persze egy kis krumplit pucolt szegény - de bizony ugy is volt, hogy jól elvert bennünket, hát bánatában -, akkor kevert bele egy kis lisztet, ez a krumpliganca. No még akkor ruha is kéne. Visszamentek. Akkkor vót megint olyan ritka zsák, olyan kásás zsák vót a, de nem vászon, csak olyan mint a túrós zacskó. Cukor zsáknak hittak. Hoztak szegények olyant, mint a nincstelenek, ehhez még olcsóbban jutottak, de nem is telt másra. Hoztak egy csomót. - No drága gyerekeim, van má! - Csinálok egy kis ingecskét, csinálok egy kis ruhát. - Jött a húsvét. Akkor abból csináltak rakott ruhát. Hogy abba hogy örültünk, mint gyerekek. És akkor még valamit tudott csinálni, mikor megkaptuk azt a kis lisztet. De segélyt az édesanyám soha nemi kapott. Egy fillért nem kapott se a két fiára, se az édesapámra. Nem kapott semmit se. Hát micsoda fájdalom volt egy egy édesanyának. És akkor, mikor az volt, hogy már valamit kell sütni, akkor persze hát a legszegényebbet az uraság kiválogatta köpülni. Köpült. Hozta szegény az irót, hozta köcsöggel az irót. De vajat annyit sem tettek rá, mint a szemem világa. Ugy lestük vártuk a konyhaajtóban, hogy majd jön már idesanyánk, és hoz egy kis irót. Még tejhez sem jutottunk. Ez igy vót csiHagom. Na jóvan, eljött az a nyár, eljött az a gyümölcsérés. Hát nem vót. Akkor van egyetlen bátyám, az a hetedik vót. Hát aszt mondta Fisbán, vagy ezt ne mondjam mán a nevit? - Teresa néném - annak hittak édesanyámat, vagy pedig Keskeny néni - igy mondta - a Janit be tudom osztani munkába, majd a disznókho. Hét éves vót. Mondta édesanyám: ne ahho, még én nagyon sajnálom, olyan csapat disznóho, urasági disznóho aszt a kisfiút adni. Olyan még könnyebbet, majd mán jövőre belenő abba a korba, jobban tud gondolkozni, és akkor