Forrai Ibolya, Dr. Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 20. évfolyam (Budapest)
IX. KARKOVÁNY GYULA - Tiszaroff (Szolnok m.)
mindját az édesanya is nyugodtabb. Vannak ott azok a nagy kandisznók, hát akkor attu is féltette. - Na jól van, akkor majd a pulykáho teszem őtet. Odatette negyedkommenciósnak. Negyedkommenciósnak! Na jól van, akkor ott lett egy évig. Asztán először a pulyka jött, asztán jött a liba, nagy csapat liba vót uraságnál. Asztán jött az a disznóféle. Nőtt szegény, nőtt, mán egy kicsit legénysorba érezte magát - ezelőtt még restelték, hogy kondás vót - kisbéres lett. 16 éves koráig mérték neki a negyedkommenciót, nem felet, mert csak akkor kapta meg, amikor a húszat betöltötte, akkor kapta meg az egész kommenciót. Akkor is ugy, hogy szegény édesanyám sirt. Hogy mit kellett hordásba, hordásba mit kellett szenvedni. Borzasztó volt aszt átélni. No és akkor megkapta, de menynyit siránkozott édesanyám, mire eszt megkapta. Retekszedé s Dógozni kellett, mentünk mindnyájan. Vetett az uraság egy tábla retket. Hát akkor szedtük, kimentünk napszámba, de sokan vótunk, húszan is. Hát ahogy elvetették a tábla retket, a nagyát azt ugy kötötték összefele. Az apraját eladta az uraság, a cselédasszonyok elvitték az olyasmit. De ha észrevette, hogy fröstök van, oszt jöttek hintóval, oszt meglátták a retket, azt le kellett ásni a reteknek a haját, mert lefogták a napszámból, abból a 80 fillér napszámból lefogták. Hát mit tugyunk tenni, hát siettünk. Inkább nem ettünk retket még ahho a kis kenyérhez sem. Megálljatok, majd holnap reggel, majd hónap reggel hamarabb felkelünk, munkába állunk, oszt akkor tudunk eldugni az árokba, a kinyerünk hö, hogy legyen valami. Sikerült is. Igenám, de ugy is volt, hogy mi gyerekek elaludtunk vagy elrendetlenkedtük az időt. Akkor elébünk mentek, akik még hamarább felkeltek, mán másnap reggel. Akkor visszaküldték bennünket: -Tik mán mennyetek haza. T k mán elkéstetek. Tik má nem kelletek. Visszamentünk sirva. Mit tehetett szegény anyám. Perlekedtek, mert rá voltunk nyomorodva. Nagyon rá voltunk szorulva arra a kis pénzre. Mit tehettünk egyebet, otthon maradtunk, ugy hogy mán szegény édesanyám el se mert aludni hajnal felé, hogy munkába álljunk, hogy a kis rongyunkat megkeressük. Meg közbe férjhe is ment az öregebbjei. Amit mi kerestünk egymásnak, apa nélkül, azt vitte az öregebbje. Azt a kis valamit. Nem sokat, nem sokat.