Forrai Ibolya, Dr. Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 20. évfolyam (Budapest)

VIII. KINCS GYÖNGYIKE - Feldebrő (Heves m.)

"Szita, rosta, kéreg, Majd megöl a méreg, De hiába. . . " A rostát bab, napraforgó stb. tisztítására, szelelésére is használták. A lekvárfőzés tárgyai: A szilvalekvárt réz vagy vasüstben főzték. Az aljára két gömbölyű sima követ tettek, hogy le nekozmáljon. A lekvárkavaró kanál fából készült. A megmosott, magjától megtisztított gyümölcsöt régen nem darálták le. Olyan sürüre főzték, hogy az evőkanál megállt benne. A lekvárfőzés mellékterméke a cibere, a gyermekek finom csemegéje volt. A lekvárt zománcos szilkékbe tették, majd kenyérsütés után a kemencébe. A lekvárt a kamrában tárolták. A rézüstöket 1914-ben összeszedték, csak aki elrejtette, annak maradt meg (Márton Istvánnál összegyűjtötték még a rézkilincset is). A konzerválás tárgyai. A gyümölcsnek cukorral való tartósítását a századfordulón nem igen ismerték. Drága volt a süvegcukor, fontra mérték. (1 font 56 fillér volt). A konzerválás ismert módja az aszalás, melyet kemencében, sütőben vagy a napon végeztek. Igy tettek el télire aszalt szilvát, szőlőt, kökényt, vadkörtét. Az uborkás üvegre a disznó megszárított húgyhólyagját tették. A paradicsomos üvegeket fosztassál (kukoricafosztás) kötötték le. A zöldséget a kamrában homokba rakták télire. Igen fontos népélelmezési cikk volt a káposzta, amiből behozatalra szorultunk. Vagonba hozatta a Szövetkezet és ugy osztották ki a lakosság között, ki mennyit Íratott. A tartósítás savanyitás utján történt. Tárgyai:a káposztagyalu (igen kevés volt belőle a faluban), káposztáskád, gyömöszölő, káposztáskő vagy leszoritócsavar. Kevés ház volt, ahol nem tettek el télire káposztát. A kádat a konyhában helyezték el, egy vászon teritőre gyalulták, onnan