Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 19. évfolyam (Budapest)

XIX. MOLNÁR MIHÁLY - Szuhafő / Borsod-Abaúj-Zemplén m./

A függönyök egy- vagy kétszárnyúak és gyakran fodrozottak. (XIX-13. és XIX-24. ábra.) 9. Az ajtó anyaga fenyó'deszka, betétes szerkezetű, felül, a betét üvegezett. Mérete 155x79 cm. Az ajtófélfa és a küszöb 15x15 cm vastag gerendából készült, deszka boritásos és barnára festett. Nyáron a legyek, szúnyogok ellen szokásban volt és van ma is a függöny az ajtókon. Régebben szőtte lepedőt, ma már egy­szerű könnyű vásznat használnak erre a célra. 10. A bemutatott helyiség lakószoba, amit - de csak ujabban­a tulajdonos konyhának is használ. Ez azonban csak másodlagos funkció. A helyiség jellege változatlanul lakószoba. 11. Ez a lakóház harmadik helyisége, ami itt utó ház néven ismert. Ezt az elnevezést általánosan használják. Igy ismerik a fia­talok is, bár ezek inkább szobának mondják. A szoba berendezési tárgyai és használatuk 12. A jelenlegi bútorokat a tulajdonos feleségének 1909-ben üzletben vásárolták. A dikót viszont még apjától örökölte, és nem tudja, hogy ki, mikor készítette. 13. Az egykori berendezéshez viszonyítva a szoba elrende­zése lényeges változáson ment át. A tűzhely lapos tetejű kemence volt, amit belülről fűtöttek. Ezt 1913-ban elbontották és helyére a sparhét került. Ugyanekkor bontották el a szabadkéményt a pitarban. Akkor rendezték át a szobát a jelenlegi szerint. Addig sarkos elrendezésű volt. A két nyos.zolya és a sifon, az asztal és a székek az el sóházból kerültek ide a felesége halála után. A komód a tü­kör alatt volt, helyén pedig az egyik nyoszolya állt. A régi asztal és a székek már nincsenek meg. 14. A szobarészek nevei: asztalsarok, ahol az asztal a sarokban van. A kemence és a fal közötti rész neve kocik. A berakott sparhét alatti lyuk a sut (lásd XIX-20. ábra). 15. A szoba fő része általában az asztal és környéke. Ide­gen és gyermek csak az ajtó mellett tartózkodhatott addig, amíg a háziak "kerüljön bejjebb" vagy "üjjék mán le" felszólítását nem hallotta. A kemencepadkán a sógorasszonyok, szomszédasszo­nyok meg a gyerekek kaptak helyet. A férfiak, vagy előkelőbb, mó­dosabb vendégek a székeken foglaltak helyet. Az asztalhoz csak az olyan vendég került, akit illett megkínálni étellel vagy itallal, A gyereknek tilos volt az asztalnál helyet foglalni. 16. A szoba fűtőberendezése jelenleg a sparhét; a kemen­cét - mint már emiitettem - 1913-ban elbontották. Ezt a szobából fűtötték. Nem főztek itt, hanem a szabadkéményes pitarban. A ke­mencét belülről fűtötték és csak fűtésre használták. A kemence körül általában az asszonyok és a gyerekek tar­tózkodtak. Az asszonyok itt fontak, babot válogattak, kukoricát mor­zsoltak, beszélgettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom