Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 19. évfolyam (Budapest)
X. HORVÁTH SÁNDOR - Miske / Bács-Kiskun m./
ágyak (X-5. ábra) magasabb lábúak, első részük diszesen felmagasodott, szürkéskék alapszínükre szines virágok voltak festve. X-5. ábra. A régi ágy emlékezet szerinti formája. X-6. ábra. Mihály bácsi jelenlegi ágyvégeinek rajta. ( Szine barnássárga, minden diszités nélkül. Kb. 6 0 évvel ezelőtt vásárolta a kalocsai vásárban.) Ezek már mint ósdi dolgok rég kikerültek a szobából, s elhasználódtak egyéb dolgokra vagy a tűzre kerültek. A mai ágyak ( X-6. ábra) szintén 60 év körüliek, barnásak. Az ágyakba szalmazsákba szalmát vagy tépett kukoricafosztalékot tömtek. Az utóbbi nem porzott a napi fölrázáskor, és nem tört oly hamar össze, mint a szalma. Tornyos vagy diszágynál hogy az minél magasabbat mutasson, mert ez a ház módját is mutatta - két lécet az ágy fej- és lábrészére ráhelyeztek, ezen keresztbe sürün rövidebb léceket, s erre tették föl a dunnákat és vánkosokat. A lécek s a szalmazsák közötti ürességet nevezték kati sátornak. Mindezt letakarták fehér csipkékkel vagy helyi kézimunkákkal (slingelés) diszitett ágytakaróval. Később a dunyhákat és vánkosokat díszítették, s ezeket takaratlanul helyezték az ágyra. ( X-7. ábra)