Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

küdt a kerékké szitő a pad alá, feje felett forgatta a kereket, s ahol valami ferdeséget, vagy vastagságot látott, azt ugyancsak lefaragta, amig a lehető teljes gömbölyűséget el nem érte a kerék. Azután újra fent a pad felett forgatták a kereket, s a talpakon lefaragták a falak belső éleit. A következő müvelet során a fentők bokáit a talpra merőlegesen kis vésővel behasították ós cserfa pocokkal /ékkel/ bepockolták. A fakószekér

et kerekeiről fatal

púnak nevezték. A szekér vasalása a kerék talpán kezdődött. Először nem fogta körül a vaspánt a kereket, csupán a falközökre vertek 25-30 cm-es darabokat, un, 17 foglalókat

, A vaspánttal, ráffal körülfogott kerekeket vastalpunak nevezik, Atyhában Szász Dénesnek volt először vastalpu szekere közvetlenül az első háború elött. A ráf 6 cm széles,6-6 mm vastag vasból készült. Spárgával megmérik a kereket, a spárgát rámérik a vasra, ott elvágják,a vasat összeforrasztják, megforrósitják és ráhúzzák a kerékre .Utána vizzel telt dézsába teszik a kereket. Minden második küllőnél kifúrják a ráfot a szegfejnél, bemélyitik és cigányszeggel beszege'zik. Az első és a hátulsó kerék annyiban különbözött egymástól, hogy a hátulsó keréknek nagyobb volt a kerülete, amit a küllő hosszabbításával értek el. A fent említett három különööző szekérnek egyforma kereke volt. Egy pár kerék,egy első és egy hátulsó, tehát egyik első hökk és egyik hátulsó hőkk, ill. egyik első csá és egyik hátulsó csá. A szekér készítésénél a kerék az első.Egy keró-