Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

tergálására. . A kiformált kerékfejet kenyérsütés alkalmával, mikor sok volt az eleven szén, megsütötték, ki szárították, A kemence szájához kihúzták a parazsat, a torkon átdugott rúddal rátették a kerékfejet és forgatva szárították, ^ Mikor ugy találták, hogy eléggé kiszáradt, levették és jé vastagon bekenték hígított tehéntrágyával, félretették, s egy pár napig száradni hagyták* Száradás után a trágya könnyen levált a fáról. Némelyek szerint nem is szárították, hanem főzték a kifaragott kerókfejet, és főzés után kenték be trágyával. Az első világháború előtt még nemigen vasalták a kerókfejet,jobbára a két háború között kezdték vasalni. Előbb csak a küllők mellett, később a szélein is kapott karikát a kerókfej. A belső /küllő melletti/ karikákat patkóvasból készítették, a külsőket vékonyabb, szélesebb vasból. Nem szegeitek fel a karikákat, hanem a megforrósitott vasat ráhúzták a fejre "az leégette a nem odavaló fát." Az agyba kívülről vertek két-három szeget, hogy ha meglazul a karika, le ne csúszhasson. Vasalás után spárgával megmérték az agy kerületét, a spárgát 10 felé osztották, s az igy kapott spárga hosszát egyenként jelölve, rámérték az agy kerületére, ceruzával, vagy szurótüvel megjelölték a lyukak helyét. Azután kifúrták a lyukakat, egyet a kialakítandó lyuk közepébe, kettőt pedig a végébe,

s utána fülesvéső vel kivésték a kissó legömbölyített sarkú, csaknem téglalap alakú agycsaplyukakat. Majd az igy elkészített kerékfejet félretették.