Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

kerekes jármüvek elnevezéseinek e rövidrefogott szemléjéből is kiderül, hogy a jármű nevek és formák között fontossági sorrendet kell tartani. Rendszerező elvünk, mit eddig is követtünk, a jármű meghonosodásának relativ és abszolút kronológiája, elterjedésének köre,használatának intenzitása lehet. Elterjedtségen nemcsak a tárgy geográfiai értelemben vett elterjedését értjük, hanem a társadalmi osztályok, foglalkozási rétegek közötti szóródását is. Kézenfekvő, hogy népünk esetében a négykerekű parasztszekér jelentőségéhez nem mérhetjük a pesti bérkocsisok fiáker

ének, a moldvai csángók hárábajának,a 14. századi magyarok aioncaszekerének jelentőségét. 3. Kétkerekű jármüvek Az előzőkben utaltunk már rá, hogy az etnológusok és a kulturhistorikusok milyen éles határt vonnak a kétkerekű és a négykerekű jármüvek között az eredet vonatkozásában. A két jármű "archetipus" kontinentális elterjedtsége is nagyon tanulságos. Már Nopcsa Ferenc dominánsnak jelezte a kétkerekű jármüveket az egész Mediterráneum térségében, s az Atlanti partokon DélAngliáig felnyúló sávban.*^ Moszvnski

. K. megállapította,hogy a szláv nyelvterületen - Montenegro, Macedonia, és Bulgária egyes részeit kivéve - mindenütt a négykerekű jármüvek dominálnak, szinte kizárólagos szerepet élveznek. Keletközép-Európában a négykerekű szekér már évezredek óta ismeretes, elterjedtségi területe zárt egész. A kétkerekű jármüvek a Balkánon ősiek, de nyugati és keleti szláv pontokon a négykerekű szekér mellett másodlagosak; nyugat felől érkező "átmeneti kulturhul-