Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 14. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1969)
Dorogi Márton: Adatok a hajdúsági és nagykunsági állattartáshoz, különös tekintettel a ló, a szarvasmarha és a szamár betanítására
Ezt az igazságot a következő elbeszélés szemlélteti: "Hallotta már hírét Kobolák Imrének? Híres betyár volt az itteni földön /Békés/. Értett a lóhoz. Amelyiknek az a fülébe súgott, arr% már tehette is a kötőféket. Méghogy a féket, de a hámot is! Öt évig járt a Hercok két szép lován. Még a tanyán is keresztül hajtott vele, még meg is itatott a tanya-kútból. A tiszttartó a nyereg alatt meg is látta a bilyogot. Lófré aztán Hercokhoz: - Nagyságos úr,itt vannak a csikók! Hercok aztán kinézett az ablakon, de csak annyit mondott: - Abrakot is adjatok neki! Még hámba se voltak, amikor Imre értük ment, pedig szekérrel volt. Azt a kukoricásba hagyta. Aztán elkötötte a két csikót, mindjárt be is fogta, úgy hajtott be Ványára." Tanítás közben szokatták rá, hogy értse a nevét, meg a vezényszavakat. Az indításnak leginkább ezek voltak a vezényszavai: - Na Kesely, na! - szólítják és megmozgatják a gyeplőszárat. - Gyüdé! Csillag ne! - az ostorral suhintanak és ezt mondják: Nahát. Megálláskor: Hó! Hóha te! - Vagy ujabban: Állj! Párol tatas__ A lótartó gazdák nagyon kényesek voltak lovaikra. Jól össze kellett válogatni, hogy mutatósak legyenek a fogatban. A pároltatás természetre, nemre, színre, nagyságra és állásra történt. Mindig a hasonlókat választották párba. Frisset frissel, lustát csendesebbel, kedvelték a feketét a deressel. Természetesen erre csak a jobb gazdáknak volt módja. Fontos volt a ló nyak és fej tartása, csak az egyforma tartásút lehetett párba fogni. Kisebb parasztoknál nem számított a szín, inkább a nagyság és a forma. Ha nem sikerült egyforma nagyságúakat szerezni, akkor a kisebbik lett a nyerges . A parasztember legtöbbször azért adta-vette a lovát, hogy összeillőbbek legyenek. Szerették a kancát herélttel párba fogni. A herélt nyugodtabb volt. Két kanca esetleg marta egymást, "irigy volt egyik a másikára."
