H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

deklinkön alig hallottam, mert felénk általában azt tartják, hogy mézük élvezhetetlen, Ravazdy András "Méh Tolmátsá"ban is - tévesen - azt olvashatjuk, hogy a vadméhek és darazsak lépjéből viasz nem lesz, sőt még a sonkolyos tótok sem adnak érte semmit. Bödei János szerint

50 azonban Zalabaksán a fődi mihé

től , - melynek két fajtáját ismerik - is lopnak mézet. Egyiknek sincs fullánkja. Fészküket, hombár jukat vigyázva bontják ki, s ha a sonkolyban fiasitást találnak, visszarakják, hogy szaporodhassanak, tovább gyüjthessenek, és máskor is vehessenek tőlük mézet. A sonkolyból ott helyben kiszivják vagy kinyomkodják a mézet, az üres lépet pedig visszateszik, hogy lakói újra telegyüjthessék. Egy-egy méhcsaládot nyaranta többször is megdézsmálnak. Kirabolják a földi méhek odvat a szatmári Erdőháton is.

51 c/ Az odu levágása és termeiésbe-állitása Az eddigiekben csupán a gyűjtögető mézszerzés módjaival foglalkoztunk, amikor a méhkeresők egyedüli célja a méznyerés volt. Ennek érdekében gondolkodás nélkül elpusztították az odúkban tanyázó méhcsaládot, nem gondolván arra, hogy méhesükben a méztermelés szolgálatába állitsák őket. Figyelmüket u.i. csupán közvetlen szükségletük kielégítése kötötte le. A mézszerzés fejlettebb módja már, amikor a méheket nem pusztítják el, hanem az odút rejtő fatörzsrószt kivágják, és a méhekkel együtt hazaviszik, hogy igy hasznosítsák.*"^ Erre a sok körültekintést kivánó munkára azonban csak az vállalkozik, aki méhállományát szaporítani vagy megalapozni akarja, esetleg a szerzett odút eladni. Az erdei méheket ugyanis falvainkban még ma is nagyra értékelik, mert sokan azt vélik, hogy erősebbek és edzettebbek mint a ház körüli méhesekben tartottak. De hisznek abban is, hogy az odúból több és erősebb raj száll ki, mint a kasból vagy éppen a kaptárból.

53