H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

kóba bor

ították a vízzel együtt. Amikor a víz kifolyt a zsákból, a viaszknyomö segítségével egy edénybe csurgatták a még meleg viaszt. Ha meghűlt, elválasztották a benne maradt viztől ós egy lábasban újra felforralták. Eger szegen adták el a méhészeknek, akik mülép készítésére használták. A hozzá tartózd sonkolyos zsák leírása az alábbi;^

7 Készen vásárolt zsákdarabból házilag átalakított hosszú, végén szögletes csücsökben végződő keskeny zsáké Oldalát és alját durva fonállal, kézzel varrták. Felső része géppel szegett, kirójtozddott. Benne beszáradt sonkolydarab. - Rongyos, egérrágta. H«: 48,7 cm, legn. Sz.: 25 cm. Vidékünkön a csupán főzéssel történő viasznyerésre csak elvétve találunk példát, mert még a legszegényebb ember is talál két botot, hogy a munka menetét ezzel meggyorsítsa. De még ilyenkor is ráöntöttók egy ruhára és kifacsarták ab- bul, olyan labda formára • A továbbiakban a nyers viaszból elpárologtatták a vizet, majd formába öntötték, ugy adták el. e/ A méz és viasz felhasználása A méhészeti termékek házi hasznosítása A méznek régente sokkal nagyobb szerepe volt a háztartásban, mint napjainkban. Az egy főre eső cukorfogyasztás igen kevés volt, mert a várostól elzárt és kevés pénzzel rendelkező parasztság cukrot csak nagy ünnepekre vett. A szervezet, főleg a gyerekek ezirányu szükségletét aszalt gyümölccsel, szilvalekvárral, de legfőképpen mézzel fedezték. Már a XYIII« századi jobbágyi tanúvallomásokban is gyakorta olvashatunk mind a lépesméz,mind a színméz fogyasztásáréi.^

8 Előbbit kenyérrel, utóbbit gyúrt tésztára, "mácsikra", kelt tésztára vagy a bele való tölteléket édesíteni használták. A tökmagolajjal együtt a felnőttek legfőbb böjti ételízesítője volt. Igen kedvelték a mézsert és a márcot, melyekről ked-