H. Kerecsényi Edit: Néprajzi Közlemények 13. évolyam, 3-4. szám - A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Budapest, 1969)

d/ A viasz kifőzése A méz ki olvasztása után hozzálátott a kasos méhész a hátramaradt sonkó kifőzéséhez. A sonkoly , sonkó sző vidékünkön közismert és általánosan használt, de nem egyér95 telmü. Egyes méhészek a mez csorgatása, illetve kipréselése után visszamaradt masszát nevezik igy, mások azt, amihői már a viaszt is kivonták. A viasz kiválasztásának két módja volt: a főzés és a 96 préselés. Vidékünkön az utóbbi volt az általános. A préselésre kerülő sonkolyt először felforralták, majd mennyisége szerint kisebb vagy nagyobb, ritkaszövésü zsákba öntötték, amely alatt nagy, hideg vizzel telt melence vagy kád állt. A hirtelen hőváltozás hatására a zsákból kicsurgó viasz a viz tetején megfagyott. Amikor a zsák tartalma szilárdulni kezdett, csép, két összekötött bot, vagy erre a célra faragott viasznyomó közé helyezve kipréselték. Ahol sok volt a sonkoly, a gyalupadhoz, a csavarok közé szegeztek két deszkát, oda tették a forró masszával telt zsákot, ugy préselték ki. belőle a viaszt, amely az alája helyezett, hideg vizzel telt edénybe csorgott. E müveletet a takarékos méhész többször is megismételte, mert az első csorgatásból kapta a legtisztább, legértékesebb viaszt. Néhány árutermelő méhészgazdának külön viaszprése is volt /59. ábra./. Viaszknyomó muzeumunk gyűjteményében is található, alább ismertetem; Leirása; Puhafából elnagyoltan kifaragott, mindkét végén hosszú, enyhén elkeskenyedő, ellaposodó nyélben végződő eszköz. Két darab, közepén szögletesen kiképzett, használt, kopott, szuette, viaszos. H*: 99,4 cm, legn. Sz.; 12,7 cm, legn. V.; 2,9 cm. /58. ábra./ Ajándékozó öregapja, Horváth László készitette. Használatkor fazékban vizet forraltak, majd beletették a lépet, s kb. 10 perces forrás után egy erre a célra készített zsákba, acs-