Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)
II. Lakás
alkalmas arra, hogy gazdájának rángját-módját vagy éppen szegény voltát kifejezésre juttassa. A lakéház középponti színhelye a családi életnek, köznapoknak és ünnepeknek egyaránt. Gyűjtőhelye a családnak az étkezésekre és alvásra,fedele alatt bonyolódnak a sztíkebb s tágabb rokonság ünnepei. A ház az illő szintér,ahol vidám, vagy szomorú alkalommal az átányi ember a hozzá közel állókkal találkozhat. 1966 tavaszán történt, hogy Orbán Ferencet behívták barátai az italboltba, hogy névnapján felköszöntsék. 6 azonban így felelt;"Nem az árokparton születtem én, van énnekem házam, gyerünk oda." Itt születik a gyermek, s itt is nevelkedik. A fiú ugyan 12 éves korától kikerül az istállóba,alvásra is, de betegségében, és öregségére, legfőképpen azonban meghalni az átányi embernek mindenképpen vissza kell térnie a lakóház fedele alá. Ea átányi ember idegenben halna is meg, kivánatos, hogy házában ravatalozzák fel és búcsúztassák el. Azok az épületek, amelyekben az átányi emberek tartózkodnak, külső megjelenésükben, elhelyezésükben is többfélék, eltérő a rendeltetésük is. Emberek mindennapos tartózkodására, alvására a házak és az istállók szolgálnak. A családok "székhelye" a lakóház - azonban a település és gazdálkodás rendje szerint a munkabíró férfiak legtöbbje egész esztendőn át az istállóban, a nagyjószág mellett alszik s ott is tartózkodik. Ezek az istállók a régebbi faluképben általánosan - ujabban csak kisebb arányokban - elkülönülten helyezkednek el a házaktól. A falu belsejében csak lakóházak álltak, a falu gyüVűalaku külső övezetében, a kertekben csak istállók. Az istálló hasonló anyagokból és technikákkal épül ugyan, mint a ház, de kivülről-belülről egyaránt eltérő; fedele farazatos, míg a házaké nyeregtető, kevés'kicsi ablaka van, nincs lepadlásolva. A falu képében domináns, központi helyen állnak továbbá nem lakásra szolgáló épületek; a templom, a tanácsháza, az iskola, a község és az egyház egyéb épületei. A kö-