Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)

II. Lakás - Az egyes helyiségek szerepe és berendezése

cafelőli szélső sarkában állottak, Ezek is rózsásak, névvel és évszámmal jelölve. Hajtűk kivül találni számos "kazetta" elnevezésű, kicsiny, de ugyancsak festett ládikát, miket a nagyobb ládákba rejtve szokás tartani. Asszonyi csecsebecse, ritkábban iratok állanak bennük, A festett ruhás ládák már nem a szoba első felében voltak kitéve. Mi sem mutatja jobban kisebb rangjukat, mint­hogy elébük, melléjük tették a bölcsőt - ha kisbaba lett volna a háznál. De eléjük állítódott a gyékényülésü üldögélő szék is. Az olyan házakban, ahol két díszágy állott egymás mellett, végükkel összefordítva, a láda, mely a második ágy keskenyebb végéhez került,egészen a kemence közelébe jutott. A következő sarokban, melyet a konyha választófala képez a szobával, áll a kemence , - egyes régies házakban a szobának egyhatodát foglalva el. A régebbi kemencék mind kupola formájúra készültek, lapos tetejük díszes párkányban végződik. E században a szegletes kemencék szorítják ki őket. A kemence, akár kerek, akár szegletes, a konyha falához van ragasztva, szája is a konyhába nyílik, onnan tüzelnek benne. A szobában több sajá­tosan kiképzett része van, más és más rendeltetéssel. A ke­mence teteje, párkánya szárító hely, - a megázott ruhát dob­ják fel rá, de itt szárad a tészta is s ez a macskák melege­dő helye. A kemence belső oldala és a szobafal között többé vagy kevésbé széles sut-ot hagynak alvóhelyül. Elől pedig, a konyhafal tövében, az elkeskenyített kemence oldala és a fal között kiképzett kemence-torkon van a világító eszközja lám­pa, itt a gyufa helye s az öreg gazda dohányzó készsége /u­tóbbi nem egy esetben a kemence tetejére is felkerülhet/. A kemencét két oldaláról pad veszi körül. A kemencepatkán, az ajtó melletti falnál kuckó szokott lenni, sárból rakott ülő­ke egy személy számára. A szoba negyedik sarka, a konyhai választófal és az udvari szobafal szögében a használati, a hálóágy helye. Ez az ágy dísztelen, nem festett és nem tornyos. A mindennapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom