Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 12. évfolyam, 3-4. szám - Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Budapest, 1967)

II. Lakás - Az egyes helyiségek szerepe és berendezése

alvásra szolgáló párnák és dunnák vannak belevetve. A házban használatos hálóhelyek szempontjából tulajdonképpen ez az első ágy, mint az egyetlen állandó, fix hálóhely. Rajta ki­vül a többi hálóhely mind alkalmi, rögtönzött. Ezeken - a szoba földjére, a falak mentén körül ál­lított bútorokon kívül, vannak szép számmal falra függesz­tett, vagy a falba süllyesztett bútorfélék is: fogasok, pa­ lackosok, tányérosok, fali szekrények. A szoba falán, az asz­tal fölé fogastálas volt szerelve, felső részére dísztá­nyérokat raktak, alsó felén üveg- és cserépkancsók, poharak, bögrék csüngtek. Ujabban a fogastálas helyébe nagyított há­borús emlékképeket akasztanak. Régebben történelmi szemé­lyek, az uralkodó családi képei stb. is itt kaptak helyet. Az asztal felett a mennyezetről petróleumlámpa lóg alá, Az asztalszög és első ágy közötti fal közepén nagy­méretű, bekeretezett tükör szokott - a két ablak közé fela­kasztva lenni. Ha a háznak ezen az utcai falán csak egy ab­lak volna, a másik helyébe palackost akasztottak; arra is van példa, hogy erre a helyre tették a tükröt. A palackosok, tányérosok igen gazdag formaváltozatai között akadnak kisméretű, egy polcból állok, azután olyanok, melyek három szakaszba vannak osztva; némelyikük egészen nyitott, csupán az elejükön keresztben átvezetett cifra lé­cek szolgálnak mint egy mellvédül, mások alsó szakasza többé vagy kevésbé csukott - nem egyszer rácsos tolóajtóval. Szi­nük egyezik a bútorokéval: tarka rózsásak, vagy sötétzöldre, barnára, feketére festettek. Szerepükre nevük maga utal: a palackoson üvegeknek, italos edényeknek van helye,a tányéro­sok pedig a díszes tányérok, tálak kiállítására szolgálnak. Közeli rokonaik a faliszekrények: különbség köztük annyi, hogy utóbbiak beépítettek, nem mozdíthatók, s eléjük rende­sen ajtóval van elzárva. A régebbi házak egyik nevezetes fa­liszekrénye az ajtófélbe van vágva - rejtve szinte a külső szemlélő elől. A fali szekrényekben is ital és italos edények állottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom