Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 8. évfolyam, 2-4. szám (Budapest, 1963)
Dankó I.: Lápolás a Gyepesen
- 374 volt, könnyen ajándékozták oda annak, aki kérte. Sokszor nem kérte és nem is vitte el senki, hanem a lápolók eltávozása titán is még sokáig ott állt a forgács szétszórva, betaposva a sárba, a Gyepes parton. Szól az emlékezet arról is, hogy itt a parton faragószéket is csináltak volna a lápolók unalmukban. Ezzel aztán a parasztok könnyen tudtak további famunkákat elvégezni, A kétkezi vonó, a véső a lápolóknak is fontos eszköze voltj különösen kapufák faragásánál használták őket. Fürészt ide már nemigen hoztak magukkal. Az odahaza kellett a fák kivágásához, szétdarabolásához. Mégis akadt mindig egy-kettő. A nagy rönkfürésszel kettesben vágtak lápot, azaz deszkát. Azt gondolhatnék, hogy a lápolók ilyen körülmények között ácsok voltak. Pedig nem. Csak ilyen különféle előkészitő jellegű munkálatokat végeztek el. Az ólak, gabonások, a tetőszerkezetek, keritések, kapuk faanyagának elkészitése, összeállítása az ácsok feladata volt. A kötegyáni ácsok úgynevezett parasztácsok voltak, földmüvelés, állattenyésztés mellett, mellékesen, szükségszerűen ácsoltak is. Izektől a parasztácsoktól élesen elkülönültek a faragó parasztok, akik odahaza, saját használatra különféle faeszközöket készítettek a faragószéken. A kötegyániak szívesen vettek fát minden időben a lápolóktől. Akkor is, ha nem volt rá szükségük. Minden udvaron több-kevesebb fa állt a kut mellett és várta a felhasználása idejét. Nem tűzifa volt ez, mint manapság, hanem haszonfa, amiből alkalomadtán gerenda, ágas, szarufa, rudas, kerítés, kapu, meg ki tudja mit készült. A lápolók tűzifát is úsztattak ugyan, de a Gyepesen keveset s ha mégis, azt se Kötegyánra, hanem Sarkadra, vagy még távolabbi, alföldi helyre vitték. A tűzifának sajátságos usztatási módja volt. Fűzvesszőből hatalmas, gyorskészületü kosarakat kötöttek és ebbe rakták bele a felvágott fát. Amikor a kosár tele lett fával, lekötötték és vizre bocsátották. A