Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

- se legyen", a vőlegény gazdája a menyasszonyvivő és násztárskalács aeghor­dozó menetet, a menyasszony és a kontyolók felvonulását, amikor ő mond­ta ne a vőlegényéé hassál a hozott ajándékokat, i, gazda feladata a la» kodaloa megrendezésével volt kapcsolatos, azt is mondhatnánk, hogy la­kodalearendező szakember. Megbízatása a lakodalom kezdetétől végéig tartott, 24 vagy 48 órára fogadták meg. A gazdák gazdag tapasztalata­nyagukból tudták, hogy bizonyos számú vendég megvendégeléséhez mennyi ételre és italra van szükség. Tehát amint az öröaapa meghívta s igye­kezett időben meghívni,mert a lakodalmak az év egy időszakára tömörül­tek és kevés volt a jő lakodalmi gazda - megállapította, hogy mit kell beszerezni, mennyi has, kenyér, pálinka less szükséges. C* rendelkezett a főzést vezető szakáosasszony felett • az önkéntes segítségekkel is. Azonkívül, hogy a Bankák a lakodalom alatt is rendben folyjanak,állán­áóan ügyelnie kellett a vendégek közt a fegyelemre, Ibédkor fel is szó­lította á násznépet, hogy ne veszekedjenek, hanem szépen mulassanak, lakodalom végén pedig megköszönte, ha nem történt semmi baj a lakodal­mon. Figyelemmel kísérte, hogy az ittasodik között nem indul-e meg ve­szekedés, akkor lecsendesítette és szétválasztotta őket. tjjgyelt továb­bá arra, hogy a vendégek meg ne károsítsák a lakodalmas családot, ne lopjanak se ételből, se italból, de a felszerelésbői sem. Írre ugyanis volt példa, ha a gazda lerészegedett. Amíg feladatát el nem végezte, a lakodalomnak vége nem volt, a gazda szigorúan játszotta szerepét. Ez modorán is érezhető volt. Megkövetelte magának a gazdának kijáró tisz­teletet. Illés Fábián gazda mondta: "nekem... azt mondják: gazda úr* 1 _.<• tai - re, báláit 'J I I visszautasí­totta: "nem vagyok most Fábián, gazda vagyok".Pontosnak tartották,hogy a násznép figyeljen beszédeikre, ezért tartja pl. Orbán József a mát­kásodást a lakodalom legszebb részének, mivel ennek szép szertartását kísérte a vendégsereg legnagyobb figyelemmel. Szerepük fontosságát ­mivel valóban nagyrészt a gazdán múlt a lakodalom sikere vagy kudarca­élesen látják a gazdák s erősen hangsúlyozzák is. Egyikük így jellemzi tömören feladatát: "kétszáz pár vendéget meghí vtam , azt elláttam étéi­vel, italval". "A2 ő fején fordul minden". Lakodalom végén bejelentet­te, hogy eddig állt posztján, eddig viselte hivatalát, s felelőssége immár véget ért. Ezzel egyúttal tekintélye is megszűnt.öltözete a szo­kásos férfi ünneplő öltözet volt, ami elé, ha munkája ugy kívánta, kö­tényt kötött. A gazdáknak munkájukért fizetség járt, egyesek szerint annyi, amennyit egy vendég adott ajándékadáskor. Arányban kellett le­gyen fizetsége a lakodalom nagyságával:nagyobb lakodalomban több járt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom