Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

telt, "elég baj annak a leánynak" mondták, aki saját falujában nem kapott férjet. Tisztességes lány ritkán ment más,de csak székely faluba, legfeljebb, aki lányságát nem őrizte meg, szánta rá magát. A falubeli legények akadályozták a más falusiak udvarlását, meglesték s "ugy meghajtották, hogy a gatyáját ott kellett hagyja". Enyhítette ezt as elzárkózást, ha az udvarolni szándékozónak az illető községben rokona volt.A falubeli legények ellenállása a menyasszony és hozomány elvitelekor is kinyilvánult,az litelkötésnél jól megvámolták a menyasszonyvivőket, amely alkalommal gyakran verekedés is kialakult.Eljárásukat azzal indokolták, hogy a lányt ők szórakoztatták, táncoltatták, s a más falusi legény, aki elveszi, ezért meg kell fizessen. A szomszédos román községekkel nem házasodtak, legfeljebb román legény,aki magyar községbe került szolgálatba, házasodott be.^ A rokonházasság ritka volt, helytelennek tartották. A századforduló idején ötödik fokig tartották tilosnak.

4 B felfogást az egyház álláspontja is erősítette azzal, hogy megnehezítette a rokonok összeházasodását: "a pápához kellett írni, ugy engedték azt meg". Miután a házasodó legény szülei és hozzátartozói megegyeztek a lány személyében, 3 a legény színleg vagy ténylegesen beleegyezett, vagy legalább beletörődött, a lánykérésen kettős feladat állt a legény szülei s az érdekeiket képviselő kiséretük: a legény testvérei, nagybátyjai, keresztapái előtt. Először a lánytól házassági ígéretet nyerni, ami/bár a lánykérés mindig előkészítés után törtónt,egyáltalán nem volt biztos.Ki voltak téve annak,hogy kéréstikre nem a biztató "széna", hanem az elutasító "szalma" feleletet kapják. Talán e bizonytalanság miatt várta meg a legény ezt az eredményt a kapu előtt, s be se ment, ha képviselőit elutasitották. Ha a lányt oda is szándékozták adni, ezt mindig csak vonakodás után,fiatalságra hivatkozás stb.tették csak meg, sőt a legelején teljesen tudatlannak tetették magukat affelől, milyen ügyben járnak a lánykérők. Ha a kérés ez első része sikerrel járt, a lány kifejezte szándékát, hogy férjhez megy a legényhez, akkor hívták csak be, s az ígéretet a lány kézadással megérő sí tette.Utóbbi aktusnál külön figyelmeztették a lányt keze nyújtásának jelentőségére. Végül az elhatározást csókkal is megpecsételték. Ezután következett a lánykérés másik, nehéz része, amit "alku"-nak is neveztek: az adott lehetőségek között minél nagyobb hozomány kicsikarása. Ennek jelentősége ' ott volt nagyobb, ahol volt miből kérni. Szegényebb lánykéréseknél sokszor csak egy-két kísérő szerepelt: "én nem hozok kérőt,és nem akarok fődet."Ugy