Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)
tartották a legények, a kérőket viszik, hogy hallják, a szülők mit igérnek." Történhetett tehát ec a rész formálisan,vagyis különösebb alkudozás nélkül, megelégedhettek a felkínált hozománnyal, főleg ha nem volt többre lehetőség. Viszont ott volt több tanura szükség,ahol komolyabb ígéretre számíthattak. A lánykérők "nem azt kérdezték, hogy szeretik-e egymást, hanea, hogy mennyi föld". Megkérdezték, hogy mit kap a leány, az apa pedig felsorolta a hozomány egyes tóteleit.Vita leginkább a föld menny -ïége és az állat fölött lehetett, a hozomány ruha-, ládarésze kevésbé volt vitás. Olyan esetet említenek,amikor hosszasan beszélték rá az apát arra, hogy egyetlen tehenét adja oda a lányának hozományul. Az apa igy védekezett: "te Vincér, lélek is van,mért kérsz annyit?" A kérő ha tréfás formában is, - "lélek,lélek,de miből élek" kitartóan ragaszkodott követeléséhez. Ha sikertilt megegyezni,ezt evés, ivással is megpecsételték, s már a lakodalmat kezdték tervezgetni.Bövidesen bejelentet Lik a közigazgatásnál s a plébánián a házasság tervét. A leánykérés után a falu népe rövidesen tudomást szerzett a készülő házasságról, s különféle vélemények alakultak ki vele kapcsolatban. Az említett asszonyok nem késlekedtek nemtetszésüket a házasulandók tudomására hozni, a másik félről rosszat mondani. A lány ebből az okból kifolyólag nem ment jóformán sehová sem, lánykóréstől lakodalmáig, "azért nem mentek, hogy ne mondjanak az asszonyok,senki ne mondjon semmit". Megtörténhetett, hogy az asszonyok "elrontották" a tervezett házasságot, a két fél közül valamelyik visszavonta bejelentésót. Nem volt ritka az sem, hogy ebben az időszakban lány lopással vessenek véget a nem kivánt házassági tervnek. Általában azonban,bár meggondolási idő volt, főleg a házasság előkészítésének idejéül szolgált, mind a hozomány végleges elkészítését, mind pedig a két házasulandó egymáshoz való egyéni közeledését tekintve. Ez utóbbit elősegítette az a szokás, hogy a többi fiataloktól távoltartották magukat. A házassági szándék megerősítésének következő állomása az eljegyzés volt, amit "mátkásodás"-nak neveztek, s amelynek fő tárgya a jegyajándékok kicserélése volt. Először azonban a menyasszony helyett megpróbálták csúnya öregasszonyokkal kielégíteni a vőlegényt,ami nyilvánvalóan formaságként jelentkezett csak de bizonyos vonakodást, magakéretést mindenesetre kifejezett.Az álmenyasszonyokat a vőlegény határozottan visszautasította, s a végül előkerült lányról jelentette ki, hogy az ő választottja. Ezután tőrtént meg ünnepélyesen, szertartásosan a kézfogás, csókváltás, a jegyajándákok ünnepélyes kicserélése.Nemcsak
