Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1963)

tartották a legények, a kérőket viszik, hogy hallják, a szülők mit i­gérnek." Történhetett tehát ec a rész formálisan,vagyis különösebb al­kudozás nélkül, megelégedhettek a felkínált hozománnyal, főleg ha nem volt többre lehetőség. Viszont ott volt több tanura szükség,ahol komo­lyabb ígéretre számíthattak. A lánykérők "nem azt kérdezték, hogy sze­retik-e egymást, hanea, hogy mennyi föld". Megkérdezték, hogy mit kap a leány, az apa pedig felsorolta a hozomány egyes tóteleit.Vita legin­kább a föld menny -ïége és az állat fölött lehetett, a hozomány ruha-, ládarésze kevésbé volt vitás. Olyan esetet említenek,amikor hosszasan beszélték rá az apát arra, hogy egyetlen tehenét adja oda a lányának hozományul. Az apa igy védekezett: "te Vincér, lélek is van,mért kérsz annyit?" A kérő ha tréfás formában is, - "lélek,lélek,de miből élek" ­kitartóan ragaszkodott követeléséhez. Ha sikertilt megegyezni,ezt evés, ivással is megpecsételték, s már a lakodalmat kezdték tervezgetni.Bö­videsen bejelentet Lik a közigazgatásnál s a plébánián a házasság ter­vét. A leánykérés után a falu népe rövidesen tudomást szerzett a ké­szülő házasságról, s különféle vélemények alakultak ki vele kapcsolat­ban. Az említett asszonyok nem késlekedtek nemtetszésüket a házasulan­dók tudomására hozni, a másik félről rosszat mondani. A lány ebből az okból kifolyólag nem ment jóformán sehová sem, lánykóréstől lakodalmá­ig, "azért nem mentek, hogy ne mondjanak az asszonyok,senki ne mondjon semmit". Megtörténhetett, hogy az asszonyok "elrontották" a tervezett házasságot, a két fél közül valamelyik visszavonta bejelentésót. Nem volt ritka az sem, hogy ebben az időszakban lány lopással vessenek véget a nem kivánt házassági tervnek. Általában azonban,bár meggondolási idő volt, főleg a házasság előkészítésének idejéül szolgált, mind a hozo­mány végleges elkészítését, mind pedig a két házasulandó egymáshoz va­ló egyéni közeledését tekintve. Ez utóbbit elősegítette az a szokás, hogy a többi fiataloktól távoltartották magukat. A házassági szándék megerősítésének következő állomása az el­jegyzés volt, amit "mátkásodás"-nak neveztek, s amelynek fő tárgya a jegyajándékok kicserélése volt. Először azonban a menyasszony helyett megpróbálták csúnya öregasszonyokkal kielégíteni a vőlegényt,ami nyil­vánvalóan formaságként jelentkezett csak de bizonyos vonakodást, ma­gakéretést mindenesetre kifejezett.Az álmenyasszonyokat a vőlegény ha­tározottan visszautasította, s a végül előkerült lányról jelentette ki, hogy az ő választottja. Ezután tőrtént meg ünnepélyesen, szertartásosan a kézfogás, csókváltás, a jegyajándákok ünnepélyes kicserélése.Nemcsak

Next

/
Oldalképek
Tartalom