Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)
A gabona termesztése
A csapó — régen — minden véka után egy pálcára egy rovást vágott. Később papírra egy függőleges vonalat húzott a plajbásszal. A 9. vékánál azt mondta a csapó: „Rész az elsőnek." Ezt a vékát az első részes zsákjába öntötték. A csapó pedig a 8. függőleges vonalra húzott egy ferde vonalat. A második mérést a második sorba jegyezték. Amikor ismét a 9. vékához értek, a csapó ismét mondta: „Rész a másodiknak!" Ha a gazda családtagja is részes volt, akkor annak is mértek. Ilyenkor a csapó azt mondta: „Rész a kocsira!" Amikor az oldalköz megtelt, a ponyva két oldalát és a sarkának a két végét felhajtották. Lovat fogtak elébe, és behúzatták a tanyába. Ha sok volt a tokos búza, szintén kocsira mérték, ha kevesebb, akkor zsákokba. Ezt a csapó külön rovatba jegyezte fel. A részes munkásokra eső tokos búzát a gazda rendszerint tiszta búzával egyenlítette ki. Az ocsú elejét zsákokba öntötték, s nem mérték fel. A szemettyit kiöntötték, és a jószág kiválogatta. A polyvát a helyére vitték. A kocsi oldalkasát feljebb húzták, s a saroglyába szalmát, vagy gazból készült kötelet tettek. A polyvát azután négyágú favillával (XIII. t. 2) a kocsira hányták. A szórást csak jó szérűn végezték. Ha tört volt a szérű, akkor a szórásnak újra csinálták. Jó szóró szélben naponta 70—80 köböl gabonát is felszórtak. Rendes munkánál 3 ágyást vetöttek ki egy nap. Kérdőék 1906-ban három lóval, három emberrel egy nap három ágyasba 12 vontatót is bevetettek. Amikor szép száraz idő volt, 4 ágyasba 16 vontató is kiment. Szórás után 94 köböl búzát mértek. Július 10-től augusztus 18-ig nyomtattak. Ha a pusztán István királykor véget ért a nyomtatás, akkor azt mondták: „Idejibe elnyomtattunk!" Voltak, akik Kisasszony napjára fejezték be. Kérdőék heti étrendje takaráskor és nyomtatáskor az 1900-as évekig a következő volt: Hétfő: Paszurleves (bableves) disznócsülökkel. Kedd: Lótospörémleves (suhantottleves) kb. 3 cm hosszú és 1 cm széles, csörgemetélővel cifrázott szélű tésztával, paprikáskrumpli apróra vágott kolbásszal, uborkasaláta paprikázva, vagy tejföllel nyakonöntve. Szerda: Csipödöttleves (nagyon keményre gyúrt tészta ujjheggyel apróra csipkedve), száraztészta (főtt-tészta) túróval, vagy mákkal. Vagy főtt-tészta helyett kanállal szaggatott tejfölösgaluska. Csütörtök: Siflitésztaleves (késsel vágott apró rombusz alakú tésztával), csirkepaprikás krumplival, fánk porcukorral hintve. Pének: Tökkáposztaleves savóba, vagy aludttejbe főzve, paprikáskrumpli füstölt disznóhússal.