Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

bona nem szóródott úgy szét. Azonban nem haladt jobban, mint a szórás. Nem volt ideje elterjedni, mert a Kalmár-rosta kiszorította. A Kalmár-rosták jobban tisztítottak. A pusztán még ma is használják tisztításra. A rostát a garmadához vitték. A garmada mellé egy polyvát terítettek s a rostát a ponyvára tették. Nagyobb gazdaságokban ponyvát nem használtak. A rosta beállításánál a szél irányát figyelembe vették. Űgy állították be, hogy a fara szél alól legyen. Az volt a fontos, hogy szelelés közben a szél elfelé fújja a polyvát. Két ember hordta bele a polyvás szemet. Kosárral, vödörrel öntögették a garatba. Az adogató az edényt megmerítette és két kezével telehúzta. Majd a rostához vitte és a garatba öntötte. Az adogató az adogatást folyamatosan végezte olyan tempóban, ahogyan a rosta teljesítőképessége megengedte. A hajtó — váltott kezekkel — egyenletesen hajtotta a rostát. A garatba öntött szemet az etető igazította el a kezével. Űgy etetett, ahogy a rosta bírta. Egyik kezével kavarta a rosta felett a szemet s a másikkal az eltömődött nyílást szabadította ki. A garatot szabályozni lehetett. Az etetés poros munka volt, mert az etető könyékig vájkált a porban. A gépben három rosta volt. A szem a garatból a legfelső rostára esett. Ez szitáló mozgást végzett, s a szem átesett a következő rostára. Közben a hajtókar szél vitorlái által keletkezett szél kifújta a szem közül a polyvát. A tiszta szem az utolsó rostárra esett, s a szelelődob alatti széles csatornán kifolyt. A második ocsú bal oldalon, a harmadik rosta alján levő kis csatornán, a harmadik ocsú jobb oldalon, a harmadik rosta felső részén, a polyva pedig a rosta hátulján hullott ki. A kaparó falapáttal húzta, kaparta a rosta alól a szemet. Időnként a rosta farától a polyvát négyágú favillával félrehányták. A szelelt gabonát még egyszer felöntötték. Ekkor tisztítórostát tettek a rostába. Ez haladós munka volt. Az árpát nemigen öntötték fel kétszer, ráfogták, hogy a jószágnak úgyis jó. A hódmezővásárhelyi Nyomáson a kisebb embereknek nem volt rostájuk. Oda olyan emberek jártak rostálni, akik bérért végezték. A rostát egy kis lapos kocsira rákapcsolták, és úgy szállították. Egy lóval húzatták. A tulajdonos volt az etető, a többi munkást a gazda adta. Összesen 4 ember kellett hozzá. Általában 1 liter búzáért rostálták vontatóját. A rosta tulajdonosa jól keresett. A szórás, illetve a rostálás végeztével a tiszta szemet a tokos búzát és az ocsút bemérték. Az emberek a tiszta szem mellé húzták a kocsit. (A lovakat nem vezették a szérűre.) A kocsira ponyvát terítettek. A gabonát vékával mérték. A pusztán a szentesi vékát használták. Ez 28,5 literes volt (XIII. t. 6 és XXIX. t. 6). Rendszerint ketten lapátoltak. Kétfelől falapáttal hányták bele a gabonát. A lapátnak nem volt szabad a véka oldalához érni. A gazda, vagy megbízottja volt a jegyző, s az is csapott. A csapófa (XIII. t. 6. a) a garmadában állt. Sok helyen nyeles csapófát (XXIX. t. 8) használtak. Ezzel dúrták időnként a szemet a garmadához. A vékát is úgy tették közelebb a garmadához, hogy a feneke a szemet a garmada felé tolta. Amikor a vékát telehányták, a felesleges szemet a csapó a csapófával lecsapta. A gazda részét a kocsira borították, a részesekét pedig zsákokba öntögették.