Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

A pusztán a rudasokat két kisrúddal elvitték. Ketten egy-egy kisrudat felkaptak. Gyors léptekkel a rudashoz mentek, s egyszerre alászúrták. Az egyiken egy vékony kiskötél volt. A kötelet átdobták a rudason, s az ellenkező oldalon a másik rúd végére csavarták. A kötél végét a kisrúdon egyszer körültekerték, másodszor hágatva (egymásra téve) keresztezték. A kötél végét az első rudasvivő markával a rúdhoz szorította. Ezután a rudak közé beálltak, s egyszerre emelték fel. A rudasokat a szalmakazalhoz vitték (X. t. 4. c). Ott az első rudas a rudak végét a földre tette, s a kötél végét elengedte. Társa pedig mindkettőt kihúzta a szalma alól. A rudak közül azt, amelyikre a kötelet erősítették, magával húzta, s a másikat a földre dobta. Az elöl haladó ekkorára odaért és felvette. Azután a következő rudasért mentek. Sok helyen nem volt divat a rudashordásnál kötelet használni. Rudasolásnál az ágyás fenekén maradt kalászokat a lovak tovább járták. Különösen nagyobb gazdaságokban nem minden szalmázás után rudasoltak, mert nem volt idejük rá. Ha nagyon tört a gaz, az összes szalmát egy karimába hányták. Egy ember végiggázolt rajta. Majd rudasfával rudasokra szaggatták. Az egyik ember a karima alá dugta. Társa a másik oldalon megfogta. Felemelték és a rudasfenékre fordították. Majd villával körülveregették, hogy ne másszon szét. Ahol a szalmát messzire kellett vinni, ott vontatókba rakták, és este ökrökkel húzatták el. A vontatókat a karimán kívül rakták. Olyankor végezték, amikor rosszul tört a gaz, s az emberek ráértek. A vontatófeneket a gyerekek nagy örömmel taposták. Szalma járatás után másodjára is lehúzták a szalmát. Ugyanúgy történt, mint fentebb leírtuk. A második szalma lehúzása után a lóhajtó rendszerint a lovakkal itatni ment. A villások pedig megfordították az ágyást amerre következett. Ha jól tört a gaz, akkor ez könnyű volt, mert ilyenkor már vékony és kevés a gaz. Fordítás közben rásztak is. A fordítás befejezése után az ágyás felső részét körültakarították és körülrázták. Karimarúgatás után a karimát ismét kirázták. Ha a villásoknak idejük volt, akkor a szalmát rudasokra szaggatták, vagy vontatókba rakták. Utána ismét szalmára járattak. Ha nem tört a gaz, akkor fölszaggatták az ágyást. Mindig szél alól, a karima mellett kezdték. Hátrafelé haladtak. Villájukat a szemmel lefogatott gazba öltötték és felszaggatták. Ilyenkor a gaz a szem alól kiszabadult, és a villára borult. Egy kis ütésre azután a gaz közül a szem leesett. Amikor lehetett, a lovak az ágyás felszaggatott részét járták. A lej aratott ágyás szalma jáa ismét lehúzták. A nyomtatás folyamán összefelé haladt az ágyás, mert az ágyás vastagja lement már róla. Minden szalmázás után kopott az ágyás széle s az* átmérője kisebb, az ágyás pedig vékonyabb lett. Orosházán körbe karimázták. Körbe, lefelé hajtották az ágyasról a szalmát. Egyikük az ágyás közepén szalmázott. A széle felé dobta a szalmát. A mellette levő rázva még kijjeb vetette. A harmadik pedig ugyanezt az ágyás szélére, karimába dobta. Egész karimát csináltak. Legfeljebb fél öl maradt nyitva. De oda is vetettek egy-két villahegy szalmát, hogy karimarúgatás közben ne a szérűt tapossák a lovak. A pusztaiak szerint