Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

zött levő kalászokat a lovak kitapossák, és a szalmában maradt szemet kirúgják (X. t. 1. 2). Azért rúgatták a karimát, hogy terüljön és a szem lehulljon. Ha a lóhajtó elbámészkodott, s nem vitte a lovakat a karimára, rákiáltotta: „Karimára nagyfaszú!" Trappba járatták a lovakat. Az volt a cél, hogy a karimát a lovak kifelé terítsék. Sokszor az első ló a szügyével tolta kifelé a szalmát. A lóhajtó úgy hajtotta a lovakat, hogy azok fokozatosan lejárták a karimát. Közben az ágyást körülsöpörték és kirázták. A lovak a karimarúgatás után tovább járták az ágyást szalmára. A lovak itt is trappban járták az ágyást kifelé, hogy a ló körme fölszaggassa a gazt, és szétterítse az ágyást. Amikor a rúgatás alatt a lovak előrehaladtak, a villások beálltak utánuk karimát rázni (X. t. 3). A karimába levő szalmát rázva megfordították, és újra karimába hányták. Azért rázták a karimát, hogy a rúgatással kitaposott szemek a szalmából kihulljanak. Ha a szalma nem volt teljesen száraz, akkor a kirázás megkezdése előtt a karima hosszában egyszer-kétszer végigvezették a lovakat. A karimázást a lej aratott, illetve megrúgatott karima külső, vékonyabb szélén kezdték el. A villások egymás után, lépcsőzetesen haladva rázták a karimát. Eleinte mindnyájan az új karimáig rázták a szalmát. Amikor a két karima között az üres terület nőtt, akkor csak egy darabig rázták, s onnan a karimára vetették. Amint a szétrúgott karima másik végére értek, kanyarodva megfordultak, és a karima másik oldalát is kirázták. Ügy is szokták — ha három villás rázott —. hogy két villás rázott s egy pedig hányt, hogy ne kelljen olyan messzire rázni. A villások majdnem helyben rázták, s a kirázott szalmát a harmadik villás dobta ki az új karimába. Itt is arra törekedtek, hogy a karima ne haladjon befelé. Karimázás után a karimában levő szalmát rudasfenekekbe szaggatták, rudasokba gyűrték. (X. t. 4). Akkor végezték, amikor a lovak az ágyást járták. A rudasgyűrést ketten csinálták. Először is végig taposták a karimát. Azután egymással szemben álltak, az egyik a karimán kívül s a másik belül. Villájukat a karima vége alá szúrták, s egyszer-kétszer fölhajtották. Azután kissé távolabb álltak s elszakították a rudast a karimától. A rudas másik végén is a szalma alá szúrtak, s az előbbi hajtásra fordították. Azután ráálltak. A tetejét s az oldalát villával megcsapkodták, hogy a hulló lepotyogjon. Ezt villával összehúzták, s a karima végére dobták. Ezzel elkészült a rudasfenék. A vékonyabb karimánál a végét ketten betolták. Addig tolták, ameddig bírták, ameddig meg nem telt még a villa. Az összetolt véget a karima tetejére dobták. Azután a fenti módon rudasoltak tovább. A karima középső részén vastagabb volt a szalma. Ott sokszor a végét csak egyszer fordították a karimára, s azután elszakították. Ilyenkor az elszakított részt is egyszer fordították a hajtásra. Orosházán a következőképpen rudasoltak. A karimát elszakították egy helyen. Mindketten a nyílásba álltak. Alászúrtak s addig tolták a karima végét, míg könnyűszerrel lehetett. Majd néhány lépésnyire ismét szakítottak. Most meg visszafelé tolták a szalmát. Amikor az előbbi tolás vastagához értek, a csomóra tették. Villájukra — kihúzás előtt — rádőltek s előrehajlították, hogy szorosabb, keményebb legyen a rudas.