Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)

A gabona termesztése

egyik helyre sok, s a másikra kevés jusson. Egyenletesen áztatták a szérűt. A meglocsolt szérűre nem volt szabad még gyalogosan sem rámenni. Amikor megszikkadt, ismét meglocsolták. Most már látszott, hogy az első locsoláskor hová került több víz, s hol nedvesebb a szérű. A nedvesebb helyre persze kevesebbet szórtak. így egyenlítették ki. A második locsolásnál a kocsi nem mehetett, a szérűre. Szikkadás után harmadszor is locsoltak. Ekkor a partosabb részt cseréplocsolóval locsolták. A szérűt jól meg kellett locsolni, mert különben föltört a teteje. Az utolsó locsolással egyidőben a szérűt szalmával leterítették. Legtöbbször rudasfával vitték a szérűre. Ha kocsival vitték, akkor a szérű mellé álltak vele. A távolabbi rész terítésével kezdték. Vékonyan szórták meg. Terítés közben favillájukkal rázogatták is a szalmát. Amikor befejezték, az elsőrészes a villa hegyével eligazgatta. A szalmával betakart szérűt kocsival lejáratták. A kocsi elé két lovat fogtak be. A felesleges lovakat, csikókat a saroglyához kötötték. Az első saroglyát levették és az első lőcsöt felkötötték. Ülésről, hajtószárral hajtottak. A kocsi a szérűn mindig körbe járt. Először a kocsi által leírt kör a szérű középpontját s a szérű szélét érintette. Amikor így lejáratták, nagyobb köröket csináltak. Ekkor a kocsi a szérű közepén egy kissé túlhaladt. Mikor így is kellően lejáratták, akkor a szérű szélével párhuzamosan haladva járatták. Arra mindig ügyeltek, hogy a kerekek sohase haladjanak egy nyomon. Időnként lehajtottak a szérűről, s a szérű mellett egy nyolcast írtak le. Azután ellenkező irányban járatták tovább a szérűt. Tökéletes munkát akkor végeztek, ha a kocsival való lejáratás után ..kopasz lóval" (kocsinélküli lóval) is lejáratták. Amikor a lovak a gyöpre értek, járatni kezdték őket. Egy kis ideig járatták a szérű szélén. Majd járatás közben fokozatosan rávezették a lovakat a szérűre. Ha két lóval járatták, akkor a lovak egymás mellett haladtak. A külső ló kötőfékszárát a belső ló nyakára kötötték kunkötéssel. A belső ló kötőfékszárát nyomtatókötéllél kitoldták. A lóhajtó a szérű képzeletbeli sugarának a közepetáján állt. Bal kezében a nyomtatókötelet s jobbjában az ostort tartotta. A lóhajtó körül körbe járták a lovak a szérű egyik felét. A lovak jobbrólbalra haladtak. Amikor a lovak egyszer megkerülték a lóhajtót, a lóhajtó lépett egyet előre, a szérű szélével párhuzamosan. Mire a lóhajtó visszatért kiindulási helyére, a lovak egyszer megtaposták az egész szérűt. Csakis vasalatlan lóval járatták a lovakat. Járatás közben a lovak eltaposták a kocsinyomokat. Az első ember időnként söprűvel megnézte, hogy van lej aratva a szérű. Ő állapította meg, hogy meddig kell járatni. Az volt a cél, hogy a szérűt söpörni lehessen. Lejáratás után letakarították a szérűről a szalmát. Amerről a szél fújt, arról kezdték a nagygereblyével. Ha a szalma összegyűlt, akkor néha a szömtolóval tolták hátul a gereblyét, vagy a villával segítették. A szalmát odahúzták, ahol nem volt láb alatt. A főszél, az uralkodó szél régen a nyugati volt, s így a szalma a keleti oldalra került. Szűrűtakarószalmának hívták, de mondták szűrűtöreknek is. Ahol a szérűn kisebb mélyedés volt, ott a föld nedvesebb maradt, s a kocsi kereke s a ló lába jobban felgyűrte, a szalma pedig beleragadt a szérűbe. Ilyenkor a szalmát kézzel kitépték, s