Nagy Gyula: Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 2. szám - Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Budapest, 1963)
A gabona termesztése
A pusztai emberek szívesen termeitek a Tisza-vidéki búzát. Jói bokrosodott, s fagyálló volt. 1934-ben is elfagytak a búzák, de a magyar búzák nem. Szikes talajon pedig csak ez a fajta bírja a szárazságot. Kevesebb ugyan a lisztje, mint a nemesített búzának, de a sikértartalma jóval nagyobb. A belőle készült rétes jobban nyúlik. A takarmánya is sokkal puhább, mint a nemesített búzáé. Míg kizárólag lóval nyomtattak, tiszta volt. A géppel való cséplés beótotta (összekeverte) más búzával. Rendes körülmények között az árpa érik be előbb, s azt vágják hamarabb. Nem várják meg, míg teljesen megérik, mert a kalásza érett állapotban nagyon törik. Ezért lehetőleg a reggeli órákban vágják, mert akkor puhább. Hogy mikor lehet a búzát vágni, azt a következőképpen állapítják meg. Ügy Péter—Pál fele naponként kiballagnak a búzatáblához, s nézegetik, hogy mikor lehet vágni. Körülkerülgetik a táblát, s a gazba is bemennek. Megnézik, hogy szétnyílt-e a kalász? Néhány fejet leszakítanak, s tenyerükben kidörzsölik. A szemek közül kifújják a polyvát, és pár szemmet szétharapnak. Ha felénél több roppan, viaszérésben van a búza. A búza érését az érlelőbogár jelenléte is mutatja. Nyomtatás alá teljes érésű gabonát vágtak. Akkor érett a gabona, ha az első 2—3 levele lehull. Ha rajtamarad, odaég, akkor égött a gabona. Ennek a vágása nehezebb. Mostanában a búzát viaszérésben vágják. Pótári Imre a búzát akkor vágja, amikor az a harmadik viaszérésben van. Szerinte a búza akkor van első érésben, amikor virágzik, másodikban amikor benne van az érlelőbogár, harmadikban, amikor vágni szokták. Galli Bálint édesapja minden aratáskor tövestől kihúzott egy szál búzát sarjújával együtt. Zsineget kötött a tövére, s a gangon egy faszögre akasztotta. Fejjel lefele csüngött. Ha a szem összefele aszalódott, akkor még vártak az aratással, ha pirosra érett, lehetett vágni. A takarók flöstök (reggeli) előtt a kocsiszínből előszedik a kaszát, tokmányt, ülőt, kalapácsot és a kötéleresztőt. A polyvasból is kiveszik a csirkéző- és gyűjtővellákat. A kaszát rendszerint egy közeli fára akasztják, a villákat a csatákba szúrják, s az apróbb szerszámokat a gyöpre, vagy a földre dobják. Azután hozzáfognak a kötél eresztéséhöz. A kötéleresztés szerszáma a kötéleresztő, vagy kallantyú (IV. t. 5. és XXI. t). Általában házilag készítik. Minden tanyában meg lehet találni. Az eresztés előtt a 30—40 cm hosszú csatakot vasvellával (V. t. 5) jól öszszerázzák. Az eresztcst ketten végzik. Az egyik az eresztő s a másik a hajtó. Az cre c 7tps úgy kezdődik, hogy az eresztő egy kis nyaláb csatáknak a két végét megfogja és széthúzza. Társa a kihúzott csaták közepébe beakasztja az eresztő kampóját, és elkezdi hajtani. Az eresztő ember bal kezével ereszti a sodródó kötelet, s nem engedi, hogy az egész csatakcsomó összegöngyölögjön. Jobb kezével igazgatja a csatakot a bal kéz alá, vagyis jobb kezével állandóan táplálta a kötelet. A hajtó ezalatt a kötéleresztő görgőjét, fatülkét bal kezében fogja, és jobb kezével — állandóan hátrálva — egyenletesen tekeri. Eresztés közben feszösen tartják a sodródó kötelet. Ha nagyon szorosan eresztik, akkor könnyen macskásodik, a kötélen görcs keletkezik, és
