Takács Lajos szerk.": Néprajzi Közlemények 7. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1962)

Katona I.: Ujabb változatok "A két púpos ember" meséjéhez (AaTh 503)

zött lehet találkozni, az irántuk mutatott jóindulat ilyen előnyökkel jár. a haszonlesés viszont ilyen büntetést von maga utánj a harmadik az asszonyi befolyás káros voltát vonja le tanulságul. A legöntudatosabbak és művészileg is legérettebbek a társadalmi feszültséget dokumentálják a rövid történettel. Az a felfogás, hogy a természetfeletti lények: Isten,Krisztus, szsllemek, ördögök,tündérek stb. a szegények,lenézettek oldalán állnak, nem mesénkben igazolódik először. Az alább közölt szövegek tehát azt is bizonyítják számunkra, hogy a tipológiai vizsgálatok a mesekutatásnak semmiképpen sem tekinthetők végcéljául. A tipológiai szempontok mellett még szempontok egész sora merül fel egyetlen mesetipus egyetlen nyelvterület egyik szögletében gyűjtött változatai meglehetősen felületes vizsgálata során.Mármár hajlandók volnánk ugy vélni, hogy a mesemondó számára a tipuskép is csak eszköz. Ennek, a szerkezetnek és a nyelvi stíluselemeknek a segítségével önti művészi formába mondanivalóját, mely a mese esetében mindig adott személyeknek - a megszokott hallgatóságnak - szól. Kevés gyűjtőnk tekintheti magát egy-egy mesemondó állandó hallgatójának, a magnetofonfelvétel úgyszólván kizárja I vagy csak hosszú használat és megszokás után teremti meg aet az intim légkört, ami a mesemondó és közönsége között fennáll. A mesemondó sokszor megmosolygott kérdése, hogy ugye a rádiónak lesz a mese? nem is tűnik olyan naivnak, ha meggondoljuk, hogy az igenlő válasz annyit jelent számára;most kikapcsolja azt az éltető kontaktust, ami közte és hallgatósága között fennáll, s a láthatatlan, személytelen közönségnek mesél. Ez teszi oly kor bizonyos fokig gyökértelenné, talajtalanná, kilúgozottá a modern technika eszközeivel gyűjtött mesét. Erdész Sándor az egyetlen, aki a megszokott eljárással behozza a hallgatóságot is, a közölt hozzászólások jól érzékeltetik az olvasóval a testben és lélekben jelenlevő hallgatóságot. Figyelemreméltó, hogy e közbeszólások középpertjában nem a mesemondó, hanem a gyűjtő áll, őt készítik elő az elkövetkezendő eseményekre. Elképzelhető, hogy a mesemondó és állandó hallgatói között esetről esetre megismétlődő szellemi mérkőzést a felek csak ugy tekintik tökéletesnek, ha ama bizonyos tipusképnek, az elkövetkező események vázlatának mindkét fél birtokában van. Az érdeklődés inkább arra irányul, mit hoz ki az ismert történetből a mesemondó az adott lélektani pillanatban. A fenti gondolatokkal távolról sem törekedtünk arra, hogy kimerítsük a "Két púpos ember" meséjének témakörét. Törekvésünk inkább azoknak a gondolatoknak a felvillantására irányult, amelyek egy mese