Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)
Állattartás - Ló
állott fenn. "Szent György naptul kinn vót, nyomtatáskor szakadt víg?, augusztusba. 7ót olyan ember, addig két csikót tartott benn ide-s-tova gyönni-menni, a két ló kint vót a ménesen. Ha valaki vásárba,malomba ment, ugy ment ki a lováért a ménesre..." i nagyidejű Kiss Ferenc emlékezett rá, hogy 1886-ban már öt héttel szent György nap előtt kint volt a méne3 a legelőn. "Nem vót takarmány, napfínyes. vizes idő gyött a tocsogóba felnőtt a fű, ott eszegettek a lovak." "A Dobogó kútnál, a Pertőbe van egy szigetforma, három oldalrul körül víz vót.Ide állították be a ménest. A szabad részen a csikósok vigyáztak. Hárman váltották egymást." Be néha a pásztorok sem tudták megériani, megállítani a ménest. "Vót olyan idő,nagy égiháború', äz erdételki'-határbul hajtották vissza. Egyszer meg lement Nagyhldvégig, a püspöki pusztára,valami gulyások vették észre, oszt azok csillapították le." A kintháló ménes megszűnésével még több esztendeig, 1910-ig naponta kijárt a legelőre a "kijáró ménes". Sőt utóbb, a 30-as -ívek elején is feltámasztották még két esztendőre, mikor ismét csikóst fogadott a közbirtokosság, "de akkor végleg megszakadt". Varga Gábor gyermekkorában még hajnalonként kötőfékszáron vezette a lovat az útra,amelyiken a csikós hajtott. "A szílső ház meginél, ott ütünk le,ott gunynyasztottunk. Mikó jött a csikós, kivettük a kötőfíket." "Ménesre ment a lő, mikor heverőbo vót" - mondja tovább - "meg vasárnapi napon.Mikor a szántás megvőt, nem ekekapáztunk még, ment mindennap. Ha munka vót, nem erisztettük ki, vagy kimentünk a ménesre érte, felütünk a tetejibe. Utána, mikor elvígzett, ment ki megint. Az otthon való kis készletet nem fogyasztotta." Ha munka miatt a ló nem mehetett ménesre, éjszaka "hordták ki a legelőre". így legeltettek nyári, őszi szántásban is, de kiváltképp nyomtatás idején. Rendesen gyereket küldtek a lovakkal,ha fiu nem lett volna a családban, rábízták néha a lányra is. A kis legeltetínek abrakos tarisznyákat akasztottak a nyakába: egyikbe a béklyót tették, másikba meg a maga eleségét, de lehetőleg annyit, hogy tudjon belőle kenyeret adni a nyergesnek is, ha fel akarna ülni rá. Néha három-négy lovat is vitt egy csapatban, kötőfékszáruknál összekötve. Jó legelőket találtak, "olyan laposokat, ahova a nagyjószág nem tudott bemenni, gulya, csorda nem tudott megfordulni... Már akkor,kaszálás után szabadok vótak a kaszálók is." Egész éjjel legeltettek, hajnal felé, mikor "csöppet szürkűt" hajtották haza a lovat. Itthon addigra elkészítetté] az ágyást.