Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)

Állattartás - Ló

As utóbbi években több3sör társult néhány tucat gazda, hogy váltakozó szolgálattal a tavaszi szántás vége s az aratás kezdete közti hetekben maguk legeltessék lovaikat. ízen az esetleges, rövid legeltetési időszakon kívül mostanában a ló azon él, amit a jászolban, abrakostarisznyában, abrakoló ládikában, kosárban eléje raknak. A lő eltartásához szálas- és abraktakarmány szükséges: lucerna, zabosbükköny széna és árpa, zab, kukorica, amihez félig-meddig kisgészítdakánt takarmányrépa, tök, törek, tavaszszalma, esetleg fás csalamádé s kukoricaszár járul. A mennyiségekről nehéz te'jékozódni: a saját termésű takarmányt se betakarításnál,se a fogyasztásnál nem méri a gazda, "szemmértékre ment" - mondogatják - "mink ezt sose tartottuk számon." Az adagokról érdeklődve idősebb gazdák gyakran idézik a régi katonai porciókat: négy kiló zab, négy kiló takarmány, két kiló alomszalma naponta, itányon a ló kevesebb abrakot kap, inkább a takarmányfélével bánnak bővebben. De a takarmány minősége s mennyisége is erősen változik a ló igénybevételétől,munkájától függően a rendszeres abrakolás padig - a nagygazda házakat kivéve - az év legfáradalmasabb igás munkáihoz kapcsolódik. Az ésszerű meggondolások mellett azonban a takarmány adagolásába is belejátszanak érzelmi, esztétikai tényezők, mint a lótartás majd minden mozzanatába. A lő nemcsak azért kap abrakot, hogy teherbíróbb legyen, hanem hogy vidámabban, "játszva" haladjon az uton,"ne süsse le a fejit". Ismerik ugyan a jászol nellett tétlenül telelő ló takarmányadag ját, mégis ha bővebben van belőle, ugy beszélnek: "hagy egyik, adjatok a lónak, ne álljon a ló... Nem győzi az ember elébe hányni * herét." Csemegékkel kedveskednek a lónak, "olyan becsbe tartották" - beszélik régi gazdaemberekről - "minden reggel,este ingujjba egy szelet kenyeret hoztak r.ehi, na.^y bc ingujj vőt." "Ö*s3zel a töreken kezdjük, a legh^tványabbon, azt fogyasztjuk el, mer ősszel a legerősebb az állat" - sorolják a ló etetésének rendjét, "lukoricatöráe előtt hordtuk mán a tököt, azt pászoltuk pévával. A tök veszendő, fogyasztani kell. Ósszel szántásba is kiviszünk egy kis tököt, takarmányfélét, szénát, zabosbükkönyt, megvan az ebíd. A tökön ugy meg szokott erősödni a lő, hogy mellé^ev gengébb takarmányt adhatunk. Mikor a tök elfogy, kezdődik a rípa*- szinte törekkel, mikor l ivíZOi-ulunk. Meg akkor is tartalékoljuk a takarmányt, kukorica szárral póvelünk. Igyik étetannál kap torontót répával, másodjára meg szárat, ,palra meg árpássáImát." íj szakára szárat teásnak elé, "ha eszik, essik, h" nem ea-s-v>y is y , teleljen" - mondja egy gazdaember, aki-