Fél Edit, Hofer Tamás: Néprajzi Közlemények 6. évfolyam, 2. szám - Az átányi gazdálkodás ágai (Budapest, 1961)
Növénytermesztés - Dohány
* aurai keverve ?zokták szórni,tetejébe újból földet rostálnak vékonyan, nt fából készült l*pigatóTal,kŐBttveslapéthoz hasonló simítóval egyengetnek el, hogy ne saradjon "ae görcsös, se lyukas". Hideg ellen, amikor szükséges, ráborítják a melegágyra a hasarát,esetleg angindarabot. 1 melegágyat öntözni kell. A századforduló körül cserép locsoló-kanta s-olgálta ezt a célt, azóta bádoglocsoló. Dohány alá az uradalom a trágyázott földet háromszor-négyszer is megszántotta s a kukás palántázás előtt az Üres földet megkapálta. Az uj dohányosok is trágyázott földbe ültetik a dohányt,kalászos után, két szántásba. Ültetés előtt ekekapával mennek végig rajta. A mostani 400 Líöles ültetvények közepén hagynak utat, a kukások minden 12 tőke után. Ültetés alá utalóral "sorolódik" a föld.A kukásoknál még egyforma volt a bokortávolság és a sortávolság. Az utalónak csak egyik oldalán volt négy foga, ebből, mint mondják "három hasít, a negyedik vÍ3Z8zaveset"J»z öregebb kukások csak -hosszában soroltak s a sorok mentén lépésenként vágtak lyukat, "lyukaltak" a lyukalóval. Többen azonban keresztben is meghúzták a sorokat, "ahol a kereszt vót, oda kellett lyukalni". Az uj dohányosok is így cselekszenek az utaló két oldalára szerelt, különböző távolságot plző fogakkal. A keresztek helyén lyukainak a lyukalóval. Többen mondják, hogy most már a lyukaló divatját multa, mert "sarokkal lyukainak", - ám ez általánosnak nem mondható. A lyukakkal tulajdonképpen a palánták helyét jelölték ki, s kis gödrö ütöttek, melyben a víz megállt. Száraz időben a lyukakba vizet öntöznek palántázás előtt. Erre szolgált a kukásoknál a talyiga, melyen a vizes lajtot az ültetés helyérj tolták s amiből azután a locsoló kannával kimert vizet öntötték.Az uj gazdák kocsin viszik a vizes hordót, ha szükséges s ugyancsak öntöző kannával töltögetik a vizet a lyukakba. A melegágyból felszedett palántát a kukások talyigán tolták ki a dohányföldre 60-70 cm széles, 100-120 cm hosszú és 25-30 cm magas palántás ládákban. Ma palántás ládául felhasználják az abrakolót, kosarakat, rossz lavórt - ami csak alkalmasnak mutatkozik. "Izek má viszik mindenhogy" - mondják a kukások. A ládákból a lyukakba szétosztott palántát furkó, ültető furkó segítségével teszik a főidbe. Májút 25-re az ültetéssel készen kell lenni s aratásig, tehát hat hét alatt négyszer kapálődik a dohány. A régi dohányos kapa nagy volt, szőlőfedő kapa vagy nagy kukoricakapa szolgált itt; a kukások sebesen kapál-