Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 3-4. szám (Budapest, 1960)

Katona Imre: Dohányzás és pipahuja kubikmunkán

DOHÁNYZÁS ÉS PIPAHÏÏJA CTTOIDIUNKÀN A dohányzás úgyszólván minden különösehh előzmény nélkül s fő­ként feltűnő gyorsasággal terjedt el szerte Európában, majd pedig az egész világon egyáltalán nem lehet azonban állítani, hogy egyre szé­lesebb körökben való térhódítása már befejeződött volna.* Elterjedésé­ben a szenvedélyen,a megszokáson és más szubjektív elemeken kívül két­ségtelenül fontos szerepet játszottak a társadalmi tényezők is; a do­hányzás divatjának is megvannak a maga törvényszerűségei: elsősorban a kor szokásaihoz, a társadalom valamennyi csoportjához, életformájához ós foglalkozási ágához való gyors és könnyed alkalmazkodás,^ amely e­setenkint még a munka menetébe való beilleszkedését is lehetővé teszi. A kubikosság kialakulásának időszakában a dohányzás a magyar dolgozó nép körében már eléggé általános volt, még fokozottabb jelen­tőségre tett szert a kubikosok életében,^ mivel olcsóbb, ill.kevésbé agészségtelen volt és nem kívánt külön társas alkalmakat sem, közked­veltsége a másik két nagy szenvedély,az ivás és a kártya népszerűségét is jóval felülmúlta. 5 "Mindén kubikos dohánzott", mondják némi túlzás­sal.^ Szívesen és sokat beszélnek róla;a legnyomorúságosabb időszakok­ban sem hagytak fel vele, legalább csillapította éhségüket. A dohány elkészítésének megvoltak a maga egyéni jellegű módjai,kínálásának szo­kásos kis szertartásai, 7 és a munka szüneteiben tartott közös dohány ­zások sok kellemes emlékképet idéztek fel. A dohányzásnak a kubikosok körében való általános elterjedését a kialakult közfelfogás is elősegítette, ill.szentesítette: az apa se­gédkező fiúgyermekének néha-néha megengedte a rágyújtást,reálisan szá­molva azzal,hogy titokban úgyis próbálkozik; az önálló keresőket pedig senki nem korlátozta, bármilyen fiatalok voltak is. A kubikoslegények - ha egyesek átmenetileg is - valóban mindnyájan dohányoztak, férfias dolognak tartották** és felnőtt mivoltukat hangsúlyozták vele.A kubiko­sok kisebb része anyagi, egészségi vagy egyéb okokból a dohányzást ké­sőbb abbahagyta, 9 és a parasztasszonyokhoz hasonlóan nem dohányoztak a kubikosasszonyok sem, bár ők viszonylag polgáribb körülmények között éltek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom