Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1960)
Nagy Gyula: Szántás a Vásárhelyi-pusztán
•ert az kényelmesebb. A szántást mindig a tanyától távolabb eső részen kezdik s azntán úgy haladnak a tanya felé. 1. Széjjel-szántás A széjjel-szántást hajszra-szántásnak is mondják. A szántást a fogás két szélén kezdik el és mindig balra fordulnak.A széjjelszántást a szántandó terület jobbszélénél kezdik. Ha széles a tábla, akkor fo gásokra osztják. Ha nem osztanák fogásokra, akkor az igának a föld két régén sokat kellene üresen menni. A szabályos fogás 15 öl. A fogást ki is mérik öllel, vagy lépéssel. Két lépést számolnak egy ölnek. Azután a fogásokat kihancsikolják . Blőször a föld egyik régét mérik meg és hancsikolják ki. Azután a másik régén is kimérik a fogásokat és elkészítik a hancsíkokat. Ha hosszú és gazos a föld, akkor nagyobb hancsikokat raknak. Majd egyikük ásóral elindul az első fogásnál a hancsik irányában. Bizonyos tárolságra megáll. Leállítja ásóját. Társa pedig intéssel igazítja az ásót a két hancsik vonalába.A jóráhagyás után néhány ásónyom földet ret ki. így hancsikolják ki fogásonként az egész táblát. Ezelőtt sokan a táblát kiborozdolták . Különösen a nagyobb gazdaságokban, uraságnál rolt szokás a borozdolás.Az uraságnál volt kti ön borozdoló-béres. Ez ügyesebb ember volt. A borozdoló-béres ökrei nyugodtak, betanultak voltak. Csak a tábla két végét kellett neki kiborozdolnl. A barázdákat nyílegyenesre ki tudta húzatni . Az uraságnál a nagyobb gazdaságokban a forgó belső szélén is húztak egy barázdát. Ez azért volt jó, mert így látták, hogy meddig kell az ekével kijárni s különösen szárazságkor az eke mindjárt bele tudott a földbe bújni. A Vidacs-ekének két barázda is kellett, mert hosszú a talpa s nem fért egy barázdába. Régebben a borozdolást a következőképen végezték. A kezdésnél talpára állították az ekét és belevetették a földbe. A lovaktól függött, hogy kellett-e őket biztatni, vagy sem. A tábla jobbszélen haladtak (1. rajz). A hantot jobbra hányta ki az eke. A Vidacs-eke nem fordított, hanem éles magházat húzott. Ha az ekefej sok gazt gyűjtött össze, akkor - ha lehetett - menetközben ösztökével kipiszkálták. Sokszor kellett állni s úgy pucolták ki. Ha az eke kiért a sarokra,akkor az ekét kivete ttek a földből és a haloidaIára dűtötték . Ekkor volt kü-