Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 5. évfolyam, 1. szám (Budapest, 1960)

Nagy Gyula: Szántás a Vásárhelyi-pusztán

- Ibi- ­hancsik forgo II. fogás ±—±. 3KT 4 5 3 1 1. lönösen sok dolga a lóhaj­tónak. A forgónál a 1óhaj­tónak arra kellett vigyázni, hogy az eke rendesen kijár­jon a forgó száláig. Ha az eke a forgó szélére ért, ak­kor a lóhajtó a lovakat hal­ra fordította. A szántó az ekét kiemelte a földhői a haloldalára döntötte. Sokan nem vették ki a földhői az ekét,hanem úgy döntötték el. Ekkor az eke sok földet vitt magával B szétszórta. Amikor a föld másik oldalán kellett horozdolni, akkor a lóhajtó úgy vezette a lovakat, hogy a két lő között középen maradjon el a han­csik. Ekkor az eke feltétlenül a hancsik vonalán szántotta a földet. A föld másik végén is a földhői kivetve üresen csúsztatták az ekét. így horozdolták ki a táblát. Azután szántottak tovább.A két szélső barázda minden fordulónál közelebb került egymáshoz. Az utolsó szántatlan szelvényt - amely sokszor keskeny föld­csík, de sokszor egy teljes ekefogásnyi föld­üttetessél , kiüttetesse! szántották fel. Nehéz volt,mert az ekét minden erőből tartani kellett. Aki azonban a jószágját nem kimélte, az lejebb eresztette az ekét s így könnyebb volt tartani. A kiüttetés után középbarázda maradt a fo­gás közepén. Az első fogás első barázdájából kifordított föld a szántatlan földre került. Ugyancsak szántatlan földre került a második fogás első barázdájából kifordított föld is.Ezekből orom képződött, melyet össze- vettetésnek neveztek. Az összevettetés alatt rendszerint szántatlan volt a föld. Ezen úgy segítettek, hogy a második fogás első barázdáját úgy húzatták, hogy az első fogás kiborozdolása alkalmával kifordított földet szántsa fel az eke. De így még élesebb lett az összevettetés. Ujabban a borozdolást a következőképen végzik.A tábla balolda­lán kezdik el a borozdolást (2. rajz). Az eke a szántatlan földre for­dítja a földet. Azután ugyanezt végzik a tábla jobbszélén is.Ez az el­se' kerülő. A következő - harmadik - barázdát a tábla közepén húzzák. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom