Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)
Kovács Ágnes: Uj népmesetípusok a magyar népmese katalógusban (III. közlemény)
totta, apriiás közben csakugyan belepattant a szobaleány kötényébe egy darabka forgács. - À szobaleány szalad a forgáccsal az istálóba és elássa a szénatartóba. Harmadnapra viradora kinéz a királyné az ablakon, hát látja, hogy az udvaron egy gyönyörű aranyszérű paripa nyargalászik. A királyné szalad a vörös vitézhez és mondja neki "jer-jer kedvesem, csak nézd mivel pótolta ki Isten azt a veszteségemet, hogy az aranyvirágu fámat kivágattad, nézd csak azt a gyönyörű aranyszőrű paripát, milyen büszke és mégis milyen szelid, még a leány cselédségnek is meghagyja magát simogatni. - Az az én lovagló paripám lesz, tudom hogy még a kötényemből is megeszi a zabot, ugy magamhoz szoktatom." Most már nem is várta a királyné, hogy a vörös vitéz felöltözzék,hanem a nyakába kanyaritott egy nagy kendőt, kezébe vett egy szakajtó zabot és futott az udvarra s hitta a lovat. - A ló mindjárt odament és ette a zabot a szakajtóból s amint a királyné ment előtte a ló bement utána az sitálóba. -A királyné megparancsolta a lovászmesternek, hogy hozza el a legszebb gyémántos kantárt, huzza a fejére és kösse a jászolhoz és ugy viselje gondját, mint a két szeme világának; mert ez az ó lovagló paripája lesz. Míg ez megtörtént,a vörös vitéz is felozihelődött és lement az istálóba, körül nézi a lovat és azt mondja a királynénak, "kedvesem ez a ló nagyon szép én szebbet életemben soha se láttam;de nekem nem tetszik a nézése; ez veszedelmes állat, ez neked halálodat okozza, ha rá ülsz; azért én ezt a lovat meg nen tűröm a háznál, hanem még ma agyon üttetem, húsát oda adatom a juhászkutyáknak, bőrét pedig elégettetem. A királyné sirva fakadt és azt mondta a vörös vitéznek, már most látom, hogy te engem nem szeretsz, nem is szerettél soha, mert ha szerettél volna, nem vágattad volna ki az aranyos akáczfámat sem. - Én a lovamat nem hagyom agyon ütni, inkább üss agyon engen, ha már ugy is meguntál; de a veres vitéz nem tágított szándékától és megparancsolta a szobalánynak, hogy menjen el a csamangőért és mondja meg neki, hogy jöjjön el és üsse agyon ezt a lovat, mert ő nem akarja többet látni. A szobaleány elment s mikor visszajött ráborult a ló nyakára és sirga mondta H no édes párán, kedves lovacskám hallottad-e, hogy agyon üttet ez a kegyetlen úr? Hallottam édes leánykám; de azért ne sírj: hiszen minden lónak az a sorsa, hogy egyszer agyonütik és odaadják a kutyáknak.Hanem ha szeretsz, hát majd állja az istálló ajtó mögé aztán, ha majd bonczol a csamangó, tartsd fel a kötényedet, majd bele pattan egy darabka csont, azt vesd bele az udvaron levő tóba.
