Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 4. szám (Budapest, 1959)

Kovács Ágnes: Uj népmesetípusok a magyar népmese katalógusban (III. közlemény)

Úgyis lett, a csamangó eljött agyonütötte a lovat,a szobaleány az ajtó mögött feltartotta a kötényét, belepattant egy darabka csont s azt beledobta a tóba. À királyné kérlelhetetlenül siratta a lovát egész nap és hozzá se szólt a vörös vitézhez, ugy megharagudott rá. - Bttől az idótől fogva a királyné volt az első mindennap a fölkelésben s amint az ágyból kibujt, mindjárt az ablakhoz futott,hogy lát-e valami ujat az udvaron; de nind hijába, elmúlt az első, elmúlt a második, harmadik napis;de nem mutatkozott semmi. Â királyné már egészen kétségbe volt esve,midőn a 9-dik napra viradora egy gyönyörűséges aranytollú kacsát látott a tóban úszkálni, s ammint meg pillantotta szaladt mindjárt a vörös vitézhez odahitta az ablakhoz s azt mondja neki "látod kedvesem,jobban szeret engem a jő Isten, mint te;mert ő neken kipótolja amitől te kegyetlenül megfosztasz, de azt előre kijelenten, hogy inkább tőled válok meg, mint ettől a gyönyörű madártól s ezt én nem engedem bántani senki által, ha neked nem tetszik, ne nézz rá,de én a magam gyönyörűségét se neked, se másnak többé fel nem áldozom. A vörös vitéz hallva a királyné nyilatkozatát csak annyit mondott, hogy még is jobb lenne a kacsát most, még itt van,vagy meg löni, vagy megfogat ni, mert amint az éjjel ideröptilt, ugy megint el is röpülhet, aztán akkor nen lesz az övéké, sem élve, sem halva. Azután lementek együt az udvarra, a királyné vitt magával egy darabka fehér kenyeret, szét esi

peate és dobálta a vizbe.a kacsa pedig oda úszott a tóparthoz, megette és olyan közel járt a királynéhoz,hogy ez majdnem megfogta;azután előhitta a királyné a cselédeket és száz aranyat igért annak, aki közülök a kacsát megfogja, a cselédek mind bele mentek a tóba s a kacsa hol egyiket hol a másikat oly közel eresztette magához, hogy már, mér megkapta, s olyan is volt a cselédek között, aki egy szál tollat a farkából kiszakított, a kacsa mégse röpült el, vagy ha felröpült is a tó másik szélén megint csak leszált. Végre a királyné megunta nézni a cselédek ügyetlenkedését és azt mondja a vörös vitéznek jer kedvesem vetkőzzünk le, küldjük el innen a cselédeket, menjünk magunk a vízbe, fogadni merek akár miben, hogy mi meg fogjuk a kacsát mindjárt, de ez a sok ügyetlen cseléd, még utóbb elriasztja azt a gyönyörű madarat. A vörös vitéznek nem nagy kedve volt ugyan a kacsafogácra, de már nem mert ellent mondani a királynénak, hát hopkénytelen, nem örömest, csak levetkőzött s a királynéval együtt bement a vízbe.