Babus Jolán: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 3. szám - A lónyai viezk néprajza (Budapest, 1959)

III. Halászat

lendezőház belső oldalán, s mivel hosszabb a nyilasnál, nem csúszik ki rajta, így az evező mozgathatóan van a csónakhoz rögzítve. A merítőhálóval való halászat neve meritőzés

. Merítőzni az őszi és tavaszi áradások idején, zavaros vízben szoktak.A halász vízfo lyás után

, azaz lefelé evez a Tiszán, a folyó által szaggatott meredek törőparth

oz hajtja a csónakot. Olyan helyet keres, ahol fa vagy bokor hajlik a vízbe, mert ott pihen a hal. Ha megfelelő helyet talált, keresztben ül a csónakban és bal kezével fogva a csiklendezőházhoz erősített pipás evezőt, köralakban mozgatja maga előtt a vízben: csiklendez

, csiklendezve evez. Ezzel tartja egy helyben a csónakot a fa vagy bokor alatt. Jobbkezét a kocson tartja. Ha a csiklendezéstől megriadt hal a bokor alól kirebben,a halász a merítőhálót megbuktatja a vízben, merítő mozdulatot tesz vele, mint egy kanállal. A megriadt hal lefelé igyekszik, de beleütközik a hálóba és fogva van.A halász a kocs lenyomásával a merítőhálót gyorsan kiemeli a vízből, tartalmát belefordítja a csónakba. A keresőhalászat eszközei közül lónyán a kaparóháló

, a kece és a tapogató ismeretes. A kaparóháló inkább a földművesek halászeszköze, de Oláh Sándor is használja. A földműveseknek halász készíti. A félkörívben meghajlított kávára van felhúzva szélső szemsoránál fogva a háló, ennek alsó részén in van,ami a háló szélének megerősítésére s egyben a káva két végének összetartására szolgál. A hálónak a túlsó oldalon öbli van, ebbe kerül bele a hal. A káva közepéhez van erősítve a hosszú, 3-3.5 méteres nyel

,ami a káva két végéhez is ki