Babus Jolán: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 3. szám - A lónyai viezk néprajza (Budapest, 1959)

I. A vizek szerepe a nép életében általában - B. A lecsapolás után

2 frt 50 kr volt egy szekér fa, azért vettek a Nyíren egy kila szalonnát, meg egy véka gabonát (rozsot)j hazahozták,a gabonát itthon megtörték vizi- vagy szárazmalomban. - Sok fát elhordták így, hiszen bőven volt. Szenet is égettek, emlékét a Szénégető dűlőnév őrzi. "Aki dóugos ember vóut, megkereste a kenyerét, aki meg nem, az itthon húzta a kurtát." "A Nyírrül, kivált Madárul élt a lónyaiak régenébe". Innen ered a mondás: "Van minden, mint Madán, semmi sincs, mint Lónyán!" Madara jártak kapálni, részért aratni. Még Böszörménybe is elmentek dolgozni,főleg tengerit törni. Sokszor az asszonyok is oda voltak kapálástól tengeritörésig és a nagyszülők gondjára bizott kis gyermekek nem ismerték meg hosszú távollót után hazatérő anyjukat. A kenések

, részes aratók a munkájukért kapott részt, a kepét hazahozták, itthon őrt ék meg. Volt elég malom a faluban. Legrégibb volt a két vízimalom. Az egyik a határban, a Patakrévónek nevezett helyen volt, a rév mellett, a másik pedig a Tiszán, a Kislónya és Sziget közötti csónakróvnél. Mindkettő a Lónyay család tulajdona volt. "Két nagy deregje vóut a vízen, összekötve} ez vóut a malom talpa, dombásznak hijták". A malom kerekein deszkalapok voltak, ezeknél fogva hajtotta a víz folyása. Két nagy drugár (fatörzs) volt kifektetve a malomajtóból a partig, azokon jártak ki-be a gyalogemberek, a terményt pedig csónakon szállították a malomba. "A vízimalmokat a szárazmalom ölte meg." Négy volt a faluban, a Lónyay család négy tagjának tulajdonában. A nép nagyon meg volt elégedve lisztjükkel és olajukkal s a mándoki, majd a lónyai gőzmalom felépüléséig ide járt a lakosság nagy része,a két vízimalom pedig csak tengődött, míg végre lebontották. 1832—ben már' szárazmalom volt a nagylónyai halotti anyakönyv szerint: "B.Gy. 4 éves gyermek a szárazmalom által megőrlettetvén eltemettetett..." B. A lecsapolás után A Tisza szabályozása az eddig akadálytalanul kiáradó folyót gátak közé szorította, ez által az árvizek gyakoriságát csökkentette. Ezután nem igen volt már víz, ami táplálja a határ sok álló- és folyő vizét, kezdetét vehette a lecsapolás. De mint ahogy az első gátak nem feleltek meg mindig a követelményeknek és nem minden esetben tudták a falut az árvíztől megőrizni,éppen így a vizek lecsapolása sem vezetett azonnal a kívánt eredményhez. A sok víz levezetése, medrüknek kiszárí-