Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)

Diószegi Vilmos: A karagasz sámándob készítésmnódja

a dobot a tüz fölött. Hasonlóképpen szárították a sámándobot a saryy xa& nemzetség tagjai is. Az aq Őoyflu Kokuev sámán dobjának fogantyújához nem kifaragott fadarabot, hanem hajló ágat kötöttek; két vége a fogantyúhoz simult, középső része azonban ivben elhajlott, vagyis a fogantyú és a bot között nyílás keletkezett. Ennél a nyílásnál fogva húzták rá a dobot a tüz fölött álld vízszintes botra, majd ujjal gyorsan pörgetni kezdték. A tűzre borőka fenyő /artysV ágakat dobtak, ennek a füstje érte a dobot. Időnként felvettek egy-egy égő ágat a tűzről, ós ezzel verték a dob bőrét. A bőr nedves volt, ezért nem égett meg. A szőr azonban meg - meggyulladt, ilyenkor késsel levakarták az izzó szőrcsomókat j igy lassan lepörzsölődött az egész. Fokozatosan kifeszült az eredetileg laza bőr is. Éppen ezért közben igazgatni kellett ; a rezonátorok kissé elcsúszhattak. Ügyelni kellett, hogy merőlegesen állnake a dob káváján, hogy megfelelő távolságra vannak-e egymástól. Amikor a dob a tüz fölött megszáradt, a sámán sátrába akasztották fel, a bejárattal szemközti oldalon. "Az én dobom még három napig száradt ott" - mondta Kokue? sámán. Amikor a dob megszáradt, akkor kellett befesteni: "Hallottam, û

°gy. egyesek festett'k a dobot. Az enyém azonban —mondotta az aq cofrdu Kokuev sámán— nem volt festve. Sőt nem is láttam ilyent." V

;

aló11. ábra dob szárítása.