Némethy Endre, Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 4. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1959)
Diószegi Vilmos: A karagasz sámándob készítésmnódja
hengerítette a háncson. Imikor teljesen feltekeredeit, akkor két végét egymásra fektette, s miután két-két lyukat furt beléjük, szíjjal hozzávarrta a kávához. Hasonlóképpen erősítette fel a kávára a felsőt is. A két "in" felerősítése után a fogantyú felső és alsó csapja számára vágott nyilast /tutuq/ a káván. Ezeket késsel csinálta. Miután a fogantyút belehelyezte a dobba, a felső keresztbot jobb és bal részét felerősítette a fogantyú és a káva közé. Ezeknek a végein is volt egy-egy csap, ezek számára is egy-egy nyílást kellett vágni a kávába, illetve a fogantyú jobb és bal oldalába. Először a jobboldali, majd a baloldali felső keresztbot részt állította be. Hasonló módon helyezte be az alsó keresztbot két részét is. Közben egy másik ember elkészítette a két"fület" /qulaq/ ,vagyis egy-egy vékony fémpálcát széles öblű U alakká hajlított, majd végeit hegyesre kalapálta. A fogantyútól jobbra és balra a kávában megfelelő távolságra két-két lyukat furt, ezen átdugta a "fülek" végeit, majd visszahajlította és bekalapálta a kávába. A "fülek" beerősitése után a "fülbevalók" /syrya/ készítése következik. Téglalapalaku bádoglemezből tölcsért sodornak, általában hat darabot. A fémfüggőket a kávába erősített fémpálcára helyezik: a kúpok hegyes végét visszahajtják, majd rászorítják a fémpálcára. Három-három "fülbevaló" kerül mindkét "fülre". Amikor mindez elkészült, akkor kerülnek fel a rezonátorok. A dobot a földre fektetik, s ezt körülfogják szíjjal, a szíj két végét összefogják. Akkor a rezonátorokat sorban bedugják a szíj alá a dob alsó és felső széle mentén levő "in" közé. A szijat mindig utána eigedik egy kicsit, hiszen a dob egyre vastagabb lesz azáltal, hogy a rezonátorok rákerülnek a kávára. Amikor az összes rezonátort bedugták a szij alá, akkor a szij két végét összekötik.Most a háromfejű rezonátorok felső fejein /xabaqtyn päxä/ rénszarvas int /sír/ huz korben és az in két végét erősen meghúzva összeköti. Hasonlóképpen jár el a rezonátorok alsó fejeivel is. Most már a rezonátorok szilárdan állanak a káván, a szijat tehát, ami eddig a rezonátorokat a dob kávájához szorította, leoldják. Végül a rezonátorok középső fejeinek ék,alaku bevágásain is végig vezetik körben az int. Ezután a bőr dobra feszítése következik. A káva felső szélébe hegyes vassal sorban lyukakat fúrnak, egymástól kb. 5 cm-re, azután szőrös oldalával kifelé a kávára teritik a bőrt. Miután kimérték, hogy